Szent István országfelajánlása

Iván, Ady Endre u. 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:"Őrizzétek meg a hitet!"

Iván
Ady Endre u. 2.
Az általános iskola parkjában.

Felállítás2000. augusztus 27.

Sarkady Antal (kőfaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2021.06.23. 07:30
Iván első írásos említése 1234-ből való: „Villa nomine ywaan que est abbatis de Porno.”
1401-ben a Kanizsai-család birtoka. A XVI. században a Nádasdyaké, később, a XVII. század végén a herceg Esterházy-családé.[1]
A Sopron és környéke műemlékei című gyűjteményes munka csak érintőlegesen említi a Széchenyi-család szerepét, holott Széchényi Pál kastélyt építtetett a településen. Ma ez az épület iskola.

Németh J. László igazgató úr, a település genius loci-ja különös figyelmet fordít arra, hogy tanítványainak, a település polgárainak igazi értékeket adjon át, mutasson fel.
Amikor országszerte nagyszabású ünnepségeken emlékeztek meg az ezeréves magyar államiságról, Ivánban könyvkiadással és szoboravatással is ünnepeltek.
Az egykori kastély parkjában, közeledve az épület felé, középkori szárnyasoltár benyomását keltve áll a Szent István-dombormű.
A településre néző oldalának központjában a Szent Korona felajánlásának jelenetét látjuk.
A két kisebb szárnyon egy-egy szent domborműves ábrázolása áll.
-Baloldalon Szent Gellért püspök és vértanú. Kezében a hit és a tudás megvilágosító erejét szimbolizálva égő gyertyát tart.
-A jobboldali szárnyon a falu védőszentje, Szent András alakja, aki kéztartásával utal hitéért vállalt mártír halálára.
Az emlékművel az állíttatók szándéka volt annak az üzenetnek a tolmácsolása, hogy küzdelem, kitartás, áldozatvállalás nélkül igazi boldogság sincs.
Felirata: „Őrizzétek meg a hitet!”

Az emlékmű hátoldalán látható Szent István-i pecséttel „a hitelesség mellett azt is szeretné kifejezni, hogy iskolánk ilyen pecsétként kívánja átadni az ezeréves lelki, szellemi és erkölcsi értékeket a jövő nemzedékének.”[2]
Idézetek olvashatók Szent István király Intelmeiből.
A baloldali szárnyon a felszentelést végző püspök, Bíró László címere és jelmondata áll: „Veled- érted.”
A jobboldali szárnyon az alkotó szignója és a felszentelés időpontja: „A.d. 2000. VIII. 27. Sarkady Antal”.
Források:
[1] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953)
[2] Németh J. László: Volt egyszer egy Millennium – Iván község millenniumi ünnepségei és rendezvényei – Kiadó: Iván Község Önkormányzata. ISBN 963 216 133 5

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444721
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444753
Feltöltve
2021.06.06. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 62mm • ISO100

Bertha János 21.06.06. 19:38

444716
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

444717

444710
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444718
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 26mm • ISO100

444724
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444751
Feltöltve
2021.06.06. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/400 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 19:38

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444743
Feltöltve
2021.06.06. 19:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 19:33

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444741
Feltöltve
2021.06.06. 19:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 65mm • ISO100

444755
Feltöltve
2021.06.06. 19:45

Bertha János 21.06.06. 19:45

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444754
Feltöltve
2021.06.06. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 19:38

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444744
Feltöltve
2021.06.06. 19:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 19:33

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444719
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444709
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444711
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444712
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/80 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444713
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444714
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444715
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/80 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444708
Feltöltve
2021.06.06. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 17:48

Adalék vagy máshol

"Szent István országfelajánlása" c. alkotás fotói

Alkotó
Sarkady Antal (kőfaragó)
Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
446700
Feltöltve
2021.06.22. 17:03
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.22. 17:03
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.06.23. 07:30
Bertha János publikálta "Szent István országfelajánlása" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.