Sopronhorpács, Bem József utca 1.
További képek a Fotólistában

Angol cím:St. Anthony of Padua

Felállítás1960

Nem köztéri:Templombelső
Bertha János
2021.06.30. 07:50
A XIII. században épült Szent Péter és Pál-templom elsősorban a díszes, román stílusú kapuzata miatt híres. Művészettörténeti szempontból együtt szokás emlegetni az esztergomi Várkápolnával, a jáki, lébényi római katolikus templomokkal.
Egyes források szerint az ország leggazdagabb XIII. századi magyar templomkapuja.[1]
A horpácsi templomot a XVIII. században építették át a ma is látható formában.[1]
A kapuzat restaurálása az 1960-as években fejeződött be, mely Dümmerling Ödön tervei szerint történt, Kőfalvi Imre közreműködésével.[2]

A kapuzat és a szobrok restaurálásán dolgozott Szakál Ernő szobrászművész is.[1]
Többek között az Ő alkotása a Páduai Szent Antal szobor. Ezt a templomban olvasható ismertetőn is olvasni. Lásd az adalékként feltöltött fotót.[3] Ugyancsak az Ő munkája a Jézus Szíve és a Szent József szobor, valamint a körtefából készült feszület és az oldalhajóban látható triptichon: középen Szűz Mária kétoldalt Szent Péter és Szent Pál apostolok.
Szent Antalt szerzetesi ruhában, csuháját összefogó kordával látjuk. Karjai közt a gyermek Jézus, amely a Szent egyik attribútuma.
Szent Antal „a szegények és elnyomottak, meddő asszonyok, várandós anyák, az aratás, éhezők, elveszett tárgyak, idősek védőszentjeként tartják számon.[4]
Ünnepe június 13-a, a liliomnyílás napja.
Források:
[1] A templom története:
https://epitettemlekek.hu/templomok/gyor-moson-sopron-megye/szent-peter-es-pal-templom-sopronhorpacs/
[2] Szent Péter és Pál-templom:
https://sopronhorpacs.hu/hu/latnivalok-tortenelem/templom.html
[3] A templom történetét bemutató leírás (adalék fénykép)
[4] Szent Antal: http://lexikon.katolikus.hu/A/Antal.html
További linkek
Megszentelt kövek: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/sopronhorpacs-ECBC/megszentelt-kovek-EF2E/

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
447522
Feltöltve
2021.06.26. 16:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/60 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 16:23

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
447521

447520
Feltöltve
2021.06.26. 16:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/60 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 16:23

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
447519

447523
Feltöltve
2021.06.26. 16:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/60 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 16:23

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
449171
Feltöltve
2021.07.06. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/2 • 145mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 17:12

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
449170
Feltöltve
2021.07.06. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/4 • 52mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 17:12

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
447524
Feltöltve
2021.06.26. 16:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ38/10 • 1/60 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 16:23

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
447525
Feltöltve
2021.06.26. 16:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/60 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 16:23

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
447518
Feltöltve
2021.06.26. 16:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/60 • 28mm • ISO100

449172
Feltöltve
2021.07.06. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/15 • 62mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.07.06. 17:12

Adalék vagy máshol

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
448141
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2021.06.29. 08:24
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.29. 08:24
2013. október

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
448167
Feltöltve
2021.06.29. 17:39
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/60 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.29. 17:39
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.07.06. 17:12
3 új fotót töltöttem a "Páduai Szent Antal" műlaphoz
21.06.30. 07:50
Bertha János publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
21.06.29. 08:24
1 új fotót töltöttem a "Páduai Szent Antal" műlaphoz
21.06.29. 08:17
Bertha János publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.