Eger, Széchenyi utca 17.

Eger
Széchenyi utca 17.
Az iskola udvarán áll, az egyik oldalon.

Felállítás1998
Elbontás1948
Avatás1931. május 14.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2021.06.15. 14:28
A szobor eredetije a belgiumi Westmalle-i trappista apátságban áll. 1930-ban egy Vargha Damján nevű ciszterci tanárnak megtetszett a belgiumi Szent Bernát -szobor, és három másolatot készíttetett belőle. Egyik Zircre került, az arborétum területére, az apáti lakosztállyal szembe. A második példány a budai ciszterci-rend Szent Imre Gimnáziuma kapta. A budai szobrot elsodorta a történelem vihara...
A harmadikat itt Egerben, a ciszterci gimnázium udvarán avatták fel 1931. május 14-én. Az egri gimnázium 1922 óta viselte Szent Bernát nevét, 1948-ig az iskolák államosításáig. Ekkor, vagyis 1948-ban a szobrot bemenekítették a Szent Bernát templomba, melyhez szorosan hozzáépült a gimnázium épülete. Ott is töltött a szobor, a forrás szerint, ötven évet.
Azt már az iskola történetéből tudom, hogy 1997-ben indíthattak újra gimnáziumot a ciszterci-rendiek.
A szobrot, visszavitték az udvarra, de nem az eredeti helyére, hanem az udvar egyik sarkába tették le. Most, 2018-ban amikor az épület és az udvar is megújult, került vissza a szobor, arra a helyre, ahol 1931-ben felavatták.
A forrásul felhasznált cikk, tanulmány nem nevezi meg az eredeti szobor készítőjét, és a másolatot végző szobrászok, kőfaragók nevét sem...
A gimnázium mai neve: Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium
Szent Bernát életéről itt lehet bővebben olvasni: https://www.gardonyi-eger.hu/szent-bernat-eleterol
Források:
http://www.ciszterciekegerben.hu/downloads/karacsony2018.pdf

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445518
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 22.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445519
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 22.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445520
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 37.1mm • ISO125

445521
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 33.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445522
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 33.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445523
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 22.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445525
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

445528

445526
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445527
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02

"Szent Bernát" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
445524
Feltöltve
2021.06.11. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.11. 21:02
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.06.15. 14:28
TundeK62 publikálta "Szent Bernát" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.