Árpádházi Szent Margit

Székelyvécke (Vețca), Főút 213 szám.

Alternatív, helyi címek:Szent Margit

Székelyvécke (Vețca)
Főút 213 szám.
A Kisboldogasszony római katolikus templomot körülvevő fal délnyugati külső falszakaszán.

Avatás2010. augusztus 7.

Petrás Mária (keramikus)

Sántha Imre Géza
2021.06.16. 23:38
Székelyvécke egy hangulatos kis székely falu Maros megyében, a Kisküküllő mentén, pontosabban ennek bal oldali Vécke pataki völgyében. A felekezetileg római katolikus többségű falu XVIII. század végén épült temploma Kisboldogasszony tiszteletére van szentelve. E templom történelmi ízű kerített falába, ennek külső oldalán, valamint a kapuzata homlokzatára esztétikus, mély vallásos hitet tükröző, mázas kerámiadomborművek kerültek, melyek emelik a hely vallási és kulturális értékét. A kerámiaművek a csángó származású Petrás Mária alkotásai. Avatásukra 2010 augusztusában, a Székelyvéckei Kulturális Napok keretén belül került sor, Ft. Tamás József püspök szentelésével.
Nyudati oldalról az első, fülkébe mélyített kerámiadombormű Árpádházi Szent Margit alakját eleveníti fel, a "tiszta multba látó" Petrás Mária-féle megformálásban. Az apácaszentet kerekded, bájos arccal, bal kezében liliomvirággal ábrázolta a művésznő. Feje körül egy aranyozott glória látható, ez fölött pedig a magyar szent korona síkfelületű érzékeltetése, ami Margit királyi sarj-voltára utal. Ez a megkapó ábrázolás jól megragadja az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképeként ismert magyar női szent emlékképét.
A többnyire hideg színeket mutató, mázas dombormű, további hat társával együtt a település tevékeny plébánosa, Bene Gábor atya szorgalmazására jött létre.
Források:
Az avatásról: https://ersekseg.ro/en/node/2469



Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpádházi Szent Margit" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Székelyvécke (Vețca)
Feltöltő
Azonosító
446128
Feltöltve
2021.06.16. 22:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/220 • 5.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.16. 22:16

"Árpádházi Szent Margit" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Székelyvécke (Vețca)
Feltöltő
Azonosító
446129
Feltöltve
2021.06.16. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/250 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.16. 23:06

"Árpádházi Szent Margit" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Székelyvécke (Vețca)
Feltöltő
Azonosító
446130
Feltöltve
2021.06.16. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/160 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.16. 23:06

"Árpádházi Szent Margit" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Székelyvécke (Vețca)
Feltöltő
Azonosító
446131
Feltöltve
2021.06.16. 23:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/125 • 6.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.16. 23:06

"Árpádházi Szent Margit" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Székelyvécke (Vețca)
Feltöltő
Azonosító
446132
Feltöltve
2021.06.16. 23:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/350 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.16. 23:07

"Árpádházi Szent Margit" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Székelyvécke (Vețca)
Feltöltő
Azonosító
446133
Feltöltve
2021.06.16. 23:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ520/100 • 1/90 • 18.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.06.16. 23:07
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.06.16. 23:38
Sántha Imre Géza publikálta "Árpádházi Szent Margit" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.