Budapest, XIV. kerület, Bolgárkertész utca 13b.

Alternatív, helyi címek:Őzek

Budapest
XIV. kerület, Bolgárkertész utca 13b.
A cím szerinti épület belső park felé néző "kijárati kapuja" felett.

Felállítás1954

Göröntsér Vera
2021.06.08. 17:02
A kedves őzek domborműve (ill. első példánya) volt az első, amit megcsináltam anno,(bő két évvel ezelőtt). Szapet-Péter hozta szóba a alkotás lehetséges helyét, vagyis a Kerepesi úti lakótelep témáját, ami számtalan szép és érdekes, azonosítatlan alkotást tartogat – név szerint pl. Bolgár Judit műveit. Persze, volt korábbi kísérlet a lakótelep felmérésére, de ezek próbálkozások voltak.
Az itt található műalkotások "tárlata": kapu- és erkély-domborművek (a szobrok legalább könnyebben azonosíthatók, így meg is voltak) és a talált kincs: négy darab mozaik az egyik lépcsőházban – sok és sokrétű "lelet".
Előzőleg jártam ott, de lényegében csak mintát vettem, körülnéztem. Megszületett az első műlap, ami kötelez. Többször is visszamentem fotózni, térképet csinálni, azonosítani... és számolni a példányokat... gyarapodik a műlapok száma, amik megszülettek azóta. Ez maradt a kedvenc – igaz, kedvencből van több is :-)
A két őz jelenete továbbra is/itt is idilli. Anya és gyermeke lebilincselő összhangja: törékeny őzikék, ki ne szeretné őket? A bő 60 év, amit akkor számoltam, most meghaladja a 65-öt, de a köztük lévő béke és harmónia maradandó. A kicsi fekszik, anyja szemben vele. Szállásuk egy kis bokor és (jobbra) az a kis virág, ezek között osztozkodnak a maréknyinál alig nagyobb (jelképes) fű felett.
Források:
Alkotó: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch05s55.html
Zugló településarculati kézikönyv (helyi védelem alá eső területek) https://www.zuglo.hu/wp-content/uploads/2017/08/TAK_ZUGLO_egyeztetesi_peldany-kicsiny%C3%ADtett.pdf

Kapcsolódó
Két őz
Példány
Két őz
Példány
Két őz
Példány
Két őz
Példány
Két őz

Cím alapján hasonló

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442793
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:54
2019. november

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442785
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO400

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:53
2019. november

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442784

442787
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 39.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:53
2019. november

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442790
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 50.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:54
2019. november

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442788
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 26.1mm • ISO800

442791
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 46.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:54
2019. november

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442792
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 42.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:54
2019. november

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442789

442783
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 22.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:53
2019. november

"Két őz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442786
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2021.05.22. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 18.8mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.22. 14:53
2019. november
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.06.08. 17:02
Göröntsér Vera publikálta "Két őz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.