Pozsonyi úti lakóház domborműve

Budapest, XIII. kerület, Pozsonyi út 53-55.

Alternatív, helyi címek:A Pozsonyi út 53-55. számú lakóház domborműve
Angol cím:Relief of Pozsonyi street 53-55.

Budapest
XIII. kerület, Pozsonyi út 53-55.
A ház bejárati kapuja felett.

Felállítás1941

Hámor István (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2021.06.02. 17:57
Igen rég volt már, amikor részt vettem egy sétán, ami az angyalföldi (újlipótvárosi) nevezetes Bauhaus-épületeken vitt végig. Az időpont pontosan 2012. márciusa, akkor "gyűjtöttem be" a Bányász című Beck Ö. Fülöp-alkotást, nagy örömömre. Bejártuk a környéket, de ehhez a házhoz nem jutottunk el. Arra emlékszem, hogy vezetőnk erre mutogatott, sajnálta, hogy ide nincs bejutási lehetőség, pedig ez a leg... leg... leg.
Aztán, nemrégiben, arrafelé jártam, akkor vettem észre, hogy a kapu felett egy ígéretes méretű dombormű húzódik. Időm akkor nem volt, de – dacolva az akkor tobzódó vírussal – néhány nap múlva visszamentem, a fotók elkészültek. Persze, alkotóról nem beszélhetünk. Sőt, az épület is, amennyire "leg", alig találni róla adatot.
A Budapest100 kutató csapata addig jutott, hogy az építés évszámát feltünteti, míg néhány belső fotó is látható az oldalukon.[1]
Ennél több infó találtatik az Építészfórum cikkében, ami nem csoda, mert ugyanazt az utat járták be kicsit korábban, mint a mi csoportunk, vezetőjük is megegyezik. Az épületről kevéske infó (és innen a tervező neve is):
"Szokatlan formájú modern épület, amelyet meghatározott a saroktelek hegyesszögű formája. Így a ház alaprajza is hegyesszögű körcikk alakú lett. A hatodik emelet fölé minden irányból visszahúzott tetőemelet került: a segédházfelügyelői lakás és gazdasági helyiségek voltak benne."[2]
Mindehhez fotók társulnak, mindegyik kerüli a kaput és felette "ékét", a domborművet.
A relief kicsit kopottas. A témája révén viszont – amennyire fantáziám mozgósításával követni tudom – bennem azt a hatást keltette, talán később került oda, hiszen közel "elmenne" szoc-reál alkotásnak is (de nem az).
Emberek vonulnak hosszú sorban. Nem feltétlen a környék lakóit érintő életkép, de ez a kor is foglalkozott a napi élet jelenségeivel. Természetesen látunk itt anyát gyermekével, férfit kapával, nőt gabonakévével, mögötte férfit hátán puttonnyal, a szüretet idézve. Középen asszonyok a portékájukat kínálják, jobb oldalon viszont fordul a sor az ellenkező irányba, ám továbbra is a munka van a középpontban. Így újabb kapás férfiember és zsákokat cipelő házaspár, kissé görnyedt házzal látható.
Források:
[1] A Budapest100 honlapján (2019): http://budapest100.hu/house/pozsonyi-ut-53-55-2/
[2] Bauhaus séta Újlipótvárosban (Bejárás, 2010): https://epiteszforum.hu/bauhaus-seta-ujlipotvarosban
További linkek
Az alkotóról, ill. Hámos-Hamburger dinasztia: https://epiteszforum.hu/dinasztiak-hamburgerek-hamorok--fiverek-haboruban-es-bekeben?fbclid=IwAR0Geu8GeXfkAapTXy-AzzG0C1LjUa3dxaRsLr7QenZtZnuRxvkKUPvt9rA

Kapcsolódó
Bányász

Cím alapján hasonló

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444049
Feltöltve
2021.06.02. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:04

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444050
Feltöltve
2021.06.02. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 27.8mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:04

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444055
Feltöltve
2021.06.02. 16:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 25.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:05

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444052
Feltöltve
2021.06.02. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • 56.2mm • ISO800

444053

444054
Feltöltve
2021.06.02. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 56.2mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:04

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444056
Feltöltve
2021.06.02. 16:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 18.1mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:05

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444057
Feltöltve
2021.06.02. 16:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 26.1mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:05

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444058
Feltöltve
2021.06.02. 16:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • 18.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:05

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444059
Feltöltve
2021.06.02. 16:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 13.2mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:05

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444060
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 23.7mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:10

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444051
Feltöltve
2021.06.02. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:04

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444061
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/20 • 17mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:10

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444062
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 53.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:10

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444063
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • 27mm • ISO800

444064
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 27.8mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:10

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444065
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 27.8mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:10

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444066
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 27.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:10

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444067
Feltöltve
2021.06.02. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 26.1mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:10

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444068
Feltöltve
2021.06.02. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 54.6mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:12

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444069
Feltöltve
2021.06.02. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 54.6mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:12

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444070
Feltöltve
2021.06.02. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 33.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:12

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444071
Feltöltve
2021.06.02. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 30.6mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:12

"Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Hámor István (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444073
Feltöltve
2021.06.02. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO80

444072
Feltöltve
2021.06.02. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 30.6mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.02. 16:12
Összesen 25 fotó

Műlap története

21.06.02. 17:57
Göröntsér Vera publikálta "Pozsonyi úti lakóház domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.