Budapest, XVI. kerület, Pálya utca 27.

Alternatív, helyi címek:III. Károly magyar király
Angol cím:Karl Habsburg

Budapest
XVI. kerület, Pálya utca 27.
A FÖRI Rendészeti Központ épülete mögötti területen, Pálffy és I. Ferdinánd szobra között.

Felállítás2015
Felállítás2005
Elbontás1945
Avatás1929. május 26.
Felállítás1912
Készítés1900

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.06.01. 18:09
Erről a szoborról lényegében már mindent lehet tudni. Úgyis, mint az Ezredéves emlékmű jobb szárnyán helyet kapott, Habsburgokat ábrázoló szobrok egyike, másrészt magáról, az alkotásról.
Mindezt, egy megközelítésben leírja a kapcsolt blogbejegyzés, elég részletesen lekövettem útjukat a korábban már bemutatott, a FÖRI telepen csoportosuló szobrok kapcsán – elsősorban talán Ferenc Ferdinánd lapján, amit kapcsolok. Ezek a "hősök" nagy utat tettek meg, hányatott sorsuk ugyancsak olvasható Kósa Judit cikkében [2] – egyáltalán, ezt követve jutottam ki jelenlegi helyükre.
III. Károly magyar király (1711-1740) VI. Károly néven német-római császár (1685–1740) alakja elég szembetűnő. Új felfedezés számomra, milyen megkötések, ill. előzmények határozták meg az emlékmű egyik-másik alakjának megformálását.
Kicsit ismételni kell, hiszen a király ábrázolását eredeti helyén már bemutattam. Természetes, hogy az emlékmű egységét csak úgy lehetett biztosítani, ha az együttműködő hat szobrász, akiket kiválasztott, vállalták, hogy átveszik az ő stílusát. A diplomamunka szerint leginkább megnyilvánul ez III. Károly alakján, Telcs Ede alkotásán. Itt szigorúan követni kellett "az akadémizmus szabályait". Másrészt az ábrázolás előképe nem más, mint "Georg Raphael Donner által 1734-ben carrarai márványból faragott VI. Károly császár apoteózisa szoborcsoport" alakja. Innen vette át "az uralkodó hiteles, allonge parókás arcképét, a kontraposztos beállítást". Egyben el is tért ettől, amennyiben magyar királyi páncélzatban ábrázolta (itt, a magyar emlékmű alakjaként, III. Károly), kezében irattekercset tart ami véleményem szerint a magyar uralkodóként elsőként hozzá köthető szatmári béke irata lehet. Az akadémizmus diktálta szabályokon belül az említett kontraposztos beállást is módosította –, így a király előrelépő állásban, lefelé néző tekintettel áll.[1]
Források:
[1] Dr. Hámori Katalin: Georg Raphael Donner hatása a magyar szobrászatra (2014), p. 109-110. http://doktori.btk.elte.hu/art/hamorikatalin/diss.pdf
[2] N. Kósa Judit: Lejárt hősök a szoborraktárban https://nepszava.hu/3067055_lejart-hosok-a-szoborraktarban
--Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1)A budapesti szobrok és emlékművek története; előfizetéssel: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BpStatKozlemenyek_069_1/?pg=355&layout=s&query=zala%20gy%C3%B6rgy

Blogbejegyzések a műlapról
Ezredéves emlékmű
Neszták Béla blogja @ 2009.03.24. 21:22
A Millenniumi emlékmű 1881 évben merült fel először az emlékmű felállításának gondolata. 1894.-ben már a képviselőház is napirendre vette. Elhelyezésére két hely merült merült fel. A Gellért hegy és az Andrássy út vége. Végül is az utóbbi mellett döntöttek. Ehhez azonban először le kellett...

Kapcsolódó
Ferenc József
Kapcsolódó
III. Károly
Kapcsolódó
A zentai csata

Cím alapján hasonló

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442656
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:57
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442651
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • 4.8mm • ISO100

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:56
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442652
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:56
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442655
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/250 • 10.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:56
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442654
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • 13.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:56
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442657
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/125 • 12.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:57
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442658
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/320 • 8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:57
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442659
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/400 • 8mm • ISO100

442661
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:57
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442663
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/500 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:57
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442664
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/250 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 16:00
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442671

442666
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 18.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 16:00
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442660
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:57
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442668
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • 4.9mm • ISO100

442665
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/400 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 16:00
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442670
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • 4.9mm • ISO100

442650
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:56
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442653
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/125 • 13.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:56
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442662
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 15:57
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442667
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • 4.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 16:00
2020. szeptember

"III. Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
442669
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2021.05.20. 16:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • 4.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.05.20. 16:00
2020. szeptember
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.06.01. 18:09
Göröntsér Vera publikálta "III. Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.