Bodonhely, József Attila utca

Állapot: Megrongálódott

Bodonhely
József Attila utca
A Sarlós Boldogasszony-templom mellett.

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.05.28. 07:49
A település első írásos említése a XV. századból származik.
Később Nádasdy, majd Esterházy-birtok lett.[1]

A falu központjában, a templom mellett egy képoszlopon találjuk a Szűz Mária szobrot. A falu történetét elmesélő hirdetőtábla szerint hasonló, mindössze négy létezik az országban.[2]
A győri várat 1598-ban sikerült visszafoglalni a törököktől.
Ennek tiszteletére Európa szerte állítottak úgynevezett győri kereszteket.[3] Ezek közé tartozik a bodonhelyi is.
A képoszlop íves záródású fülkéiben négy képet látunk. Az egyik a Szentháromságot ábrázolja, a másik három Szűz Mária életéből vett jeleneteket mutat be.

A Képoszlop tetején a Kígyótipró Máriát látjuk.[4]
„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.”[5] (Jelenések könyve 12:1) Szűz Mária fején a tizenkét csillagból álló koronát látjuk. Lába alatt a félholdsarló, amely jelképe a múló időnek, de a kereszténység meghódítására indult török veszedelem szimbóluma is. A földgolyót körül ölelő kígyó a gonoszt, a bűnt, a keresztény Európát veszélyeztető pogány veszedelmet jelképezi, amelyet az Istenszülő Szűz a „Keresztények Segítsége” eltaposva legyőz.[6] A Hozzá szóló fohász a lorettói litániában is felhangzik: Keresztények segítsége, - könyörögj érettünk! [7]
Sarlós Boldogasszony „a szegények és szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és fogságban sínylődők pártfogója, halottak oltalmazója, de mindenekelőtt a várandós édesanyák patrónusa.”[8]
Források:
[1] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai Kiadó, Budapest 1953.)
[2] Bodonhely: http://bodonhely.sokoroalja.hu/bemutatkozas/03nevezetesseg
[3] Győri-kereszt: https://sacravelo.eu/keposzlop-2
[4] Kígyótipró: http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%ADgy%C3%B3tipr%C3%B3.html
[5] Szentírás: https://szentiras.hu/SZIT/Jel12
[6] Keresztények segítsége: http://lexikon.katolikus.hu/K/Kereszt%C3%A9nyek%20Seg%C3%ADts%C3%A9ge.html
[7] Lorettói litánia: https://metropolita.hu/2010/11/lorettoi-litania/
[8] Sarlós Boldogasszony: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sarl%C3%B3s%20Boldogasszony.html

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438905
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438907
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438906
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438901
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

438899
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100

438915
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

438914
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438918

438916
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438917
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/800 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438900

438908

438904
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1000 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438902
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438903
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438909
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 85mm • ISO100

438912
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438913

438910
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438911
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Bodonhely
Feltöltő
Azonosító
438898
Feltöltve
2021.04.06. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.06. 17:56
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.05.28. 07:49
Bertha János publikálta "Immaculata" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.