A Petőfi szálló kerámiadíszei

Szentes, Kossuth Lajos utca
További képek a Fotólistában

Szentes
Kossuth Lajos utca

Avatás2017. június 23.

Zakar István (tervező)
Börönte László (keramikus)

Benkő Gabriella Emese
2021.05.27. 09:52
A szentesi Petőfi Szálló és Vigadó 1897-1899 között magyaros szecessziós stílusban épült, [1] műemlékvédelem alatt áll. [2] 2008-ra igen rossz állapotba került. Felmerült a kérdés, hogy lebontsák-e vagy érdemes felújítani. 2014-ben pályázati forrásból megkezdett újjáépítés során, a kerámia-rekonstrukciós munkák is elkezdődtek. A régi épületdíszek másolatait is elkészítették, közel 15 tonna, 150 négyzetméter bordó kerámia kompozíció díszíti 2017-től a sarok épület homlokzatait. A munkálatok tervezésével, kivitelezésével Zakar István tervező iparművészt és cégét kérték fel, Börönte László helyi keramikusművész volt segítségére.

Az eresz és az ablakok alatti témák ismétlődnek, a tűzfalak ornamentikája igen változatos. Középen Szentes régi címere látható, a két oldalán pálmafákkal, melynek törzse alatt az avatás évszáma olvasható. Az ablakok alatt oszlopdíszek, végükön puttófejek, számos geometrikus, és népies virág ábrázolás, galambok láthatók a magasban. Egységes és arányos elrendezésben, fényes felületük remekül mutat a homlokzaton. A forrásban megnézhetjük, hogyan készültek a díszítő domborművek. [3]
"A házon már csak gipszből készült egykori másolatokat találtunk, ám 1-2 kerámiából készült dísz is előkerült a bontás során, mely igazolta felvetésünket, miszerint a díszek valaha mázas kerámiák voltak..." [3]

"A szecessziós épület kerámiadíszeinek elkészítését pályázati úton a szentesi illetőségű HK-CERAM Kerámiagyártó Kft. nyerte el, ők kértek fel Zakar István kerámiatervező iparművészt és Börönte László helyi szobrászművészt, hogy működjenek közre, ugyanis bár kitűnően felszerelt üzemről van szó, szükségük volt olyan szakemberekre, akik az építészeti kerámiában járatosak." [4]

A címer pontos leírása idézet: Bár a most bemutatott alkotás nem színes.
"Szentes város címerének teste: hegyes talpú vörös pajzs, amely utal a város hagyományos vörös-kék színére.
A pajzs talpát és törzsét ezüstszínű hullámpólya választja el egymástól, amely a várost keresztülszelő Kurcát jelképezi. A Kurca közepéből barna derekú, zöld levelű pálma emelkedik ki, mellette két oldalt 3-3 szál barna buzogánysás nő ki. Az örökzöld pálma a szentesi nép szívós élni akarását, a megpróbáltatásokkal szembeni dacos kiállását és örökösen megújuló fejlődését szimbolizálja, utalva a régi bölcsességre, amely szerint: "Teher alatt nő a pálma." A buzogánysás a Kurca menti nádas-lápos területet fejezi ki, amely a régmúltban menedéket biztosított a város lakossága számára a különböző veszedelmekkel szemben. Díszítő elemként a címerpajzs felett tornagallér van elhelyezve, pántos nyílt sisakkal, orrjeggyel (sisaktartó) és sisakkoronával. A gallér nyakában aranyláncon aranyérem függ. A sisaktartó színezése jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst, ugyancsak utalva a város vörös-kék színére." [5]
Források:
[1] Épület leírása: https://epiteszforum.hu/komor-marcell-jakab-dezso-szecesszios-epuleteben-nyit-meg-a-toth-jozsef-szinhaz-es-vigado-szentesen
[2] Műemlék: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11374
[3] Készítés: https://www.zakarclayartdesign.com/szentesi-szecesszioshaz
[4] Pályázat: https://szegedma.hu/2017/04/15-tonna-keramia-disziti-a-megujulo-petofi-szallot-szentesen
[5] Címer: http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-szentes.shtml
További linkek
Avatás: https://www.facebook.com/szecesszioshaz/photos/1925230441032585
Készül a kerámia: https://www.youtube.com/watch?v=63Ra0pMudKk

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443030
Feltöltve
2021.05.24. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:42

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443192
Feltöltve
2021.05.25. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/640 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.25. 19:31

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443191
Feltöltve
2021.05.25. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.25. 19:31

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443036
Feltöltve
2021.05.24. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:42

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443041
Feltöltve
2021.05.24. 22:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/640 • 48.2mm • ISO100

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:47

443040

443042

443045
Feltöltve
2021.05.24. 22:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:51

443031
Feltöltve
2021.05.24. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/320 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:42

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443195
Feltöltve
2021.05.25. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.25. 19:35

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443032
Feltöltve
2021.05.24. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 34.8mm • ISO320

443194

443034
Feltöltve
2021.05.24. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/200 • 7.2mm • ISO100

443044
Feltöltve
2021.05.24. 22:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/100 • 16.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:51

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443033
Feltöltve
2021.05.24. 22:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/500 • 34.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:42

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443039
Feltöltve
2021.05.24. 22:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/500 • 34.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443193
Feltöltve
2021.05.25. 19:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 19.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.25. 19:33

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443289
Feltöltve
2021.05.27. 13:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/1250 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.05.27. 13:24

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443288
Feltöltve
2021.05.27. 13:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/500 • 18.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.05.27. 13:23

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461852
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461853
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1250 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461854
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/500 • 39.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461855
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/1600 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461856
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461857
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/1600 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461858
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/1600 • 30.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
461859
Feltöltve
2021.10.10. 18:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/1250 • 62.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.10.10. 18:47

Adalék vagy máshol

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443035
Feltöltve
2021.05.24. 22:42
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/200 • 9.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.24. 22:42

"A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. alkotás fotói

A felújítás előtti állapot látható.
Alkotók
Zakar István (tervező)Börönte László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
443189
Forrás
https://www.google.com/maps/@46.6519478,20.2574788,3a,46.4y,183.16h,133.27t/data=!3m6!1e1!3m4!1s3iXp0_kfY9drrPEjrZSmRA!2e0!7i13312!8i6656
Évszám
2013
Feltöltve
2021.05.25. 19:28
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.05.25. 19:28
2013, Archív felvétel
A felújítás előtti állapot látható.
Összesen 29 fotó

Műlap története

22.12.10. 11:19
Megérintettem az "A Petőfi szálló kerámiadíszei" alkotást
21.10.10. 18:47
8 új fotót töltöttem az "A Petőfi szálló kerámiadíszei" műlaphoz
21.05.27. 13:24
1 új fotót töltöttem az "A Petőfi szálló kerámiadíszei" műlaphoz
21.05.27. 13:23
1 új fotót töltöttem az "A Petőfi szálló kerámiadíszei" műlaphoz
21.05.27. 09:52
Benkő Gabriella Emese publikálta "A Petőfi szálló kerámiadíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.