Öreghegyi fogadalmi szobrok

Zalaapáti, Diófasor utca

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Jézus, Mária és Szent József

Zalaapáti
Diófasor utca
A patak mentén, az Újhegy és az Öreghegy közötti területen.

Felállítás1907

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2021.05.18. 11:09
Zalaapáti kedvesző fekvésű település Zalakaros és Kehidakutány között. Lakói jórészt római katolikusok, sokáig a zalavári apátság birtoka volt a község. Ennek nyomait megtalálni szép számban a faluban: keresztek, fogadalmi szobrok útszélen, udvarokban, a patak mentén. A Zalaapáti-patak környezetében túrautat terveznek, olyan természeti és épített értékek mentén, amelyek érdemesek a megőrzésre. [1]
Ezen a területen szakrális kisemlékek is találhatóak, gyalogutak mentén, eldugodt helyeken. Az öreghegyi birtokosok által 1907-ben állíttatott szoborcsoport a patak mentén, egy földút elágazásában áll. Kis domb tetején, díszített, többosztatú talapzaton állnak a szobrok.
Az oszlop tetején Jézus Krisztus látható, jobb kezével önmagára mutat, bal karja letört. Az oszlop tövében két oldalt, piedesztálon Szűz Mária illetve Szent József kaptak helyet. Az oszlopon egykori felújításra utaló felirat látható (renovabis), de az évszám már nem olvasható.
Források:
[1] Zalaapáti új bakancsos túrautat tervez, in: Zalai Hírlap, 2020. 10.21. - https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/zalaapati-uj-bakancsos-tura-utat-tervez-megnyitjak-az-osi-parkot-4596445/

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Öreghegyi fogadalmi szobrok" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442312
Feltöltve
2021.05.17. 08:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/500 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 08:10

442320
Feltöltve
2021.05.17. 08:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/400 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 08:11

"Öreghegyi fogadalmi szobrok" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442319
Feltöltve
2021.05.17. 08:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 08:11

"Öreghegyi fogadalmi szobrok" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442318
Feltöltve
2021.05.17. 08:11
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 08:11

"Öreghegyi fogadalmi szobrok" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442313
Feltöltve
2021.05.17. 08:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/500 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 08:10

"Öreghegyi fogadalmi szobrok" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442315
Feltöltve
2021.05.17. 08:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/800 • 10.2mm • ISO100

442317

442316
Feltöltve
2021.05.17. 08:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/640 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 08:10

"Öreghegyi fogadalmi szobrok" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442314
Feltöltve
2021.05.17. 08:10
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ123/10 • 1/160 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 08:10
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.05.18. 11:09
A közösség publikálta Tóth Kata "Öreghegyi fogadalmi szobrok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.