Szentháromság-oszlop

Zalaapáti, Jókai Mór utca 109.

Állapot: Megrongálódott

Zalaapáti
Jókai Mór utca 109.
A előkertben, a ház előtt.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2021.05.21. 09:59
Zalaapáti jelentős település Zala megyében fekvésénél és történelmi szerepénél fogva egyaránt. Kedvező földrajzi fekvése is Hévíz, Keszthely és Kehidakustány közelsége miatt. Az 1700 lakosú nagyközségben szép számban fellelhetők a kőkeresztek, szobrok, és még egy Szentháromság-szobor is. [1]
A kereszteket, szobrokat jobb módú családok állíttatták birtokaikra. A szakrális emlékek és környékük gondozása az alapítók és családjuk feladata volt. Ezt hosszú éveken keresztül nemzedékről-nemzedékre örökítve be is tartották, manapság azonban többségük elhanyagolt állapotban van. Amelyeket felújítottak, azok esetében sem mindig szakszerűen, az eredeti állapotot megőrizve történt a renoválás. [2]
A Szentháromság-szobor esetében is látható, hogy a terület jelenlegi tulajdonosai már nem viselnek gondot a falu egykori fontos és jelentős vallásos emlékére. A talapzat málladozik, felirata alig olvasható, a szobrok töredezettek, a növények takarják, elfedik az alkotást. A talapzaton még kivehető az állíttatók családneve: Horváth - Stirvald. Az egyszerű oszlop mellett három mellékalak áll: jobbról Árpád-házi Szent Erzsébet, kötényében a rózsákkal; középen imára emelt kézzel a Szűzanya; bal oldalon kezében kehellyel Szent Borbála, vértanú. Az oszlop tetején több helyen sérült Szentháromság-ábrázolás látható.
Források:
[1] Zalaapáti településtörténete - http://www.zalaapati.hu/telepulestortenet.html
[2] Útmenti keresztek Zalaapátiban, in: Zalaapáti értékei, 2016, 13. p.

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442396
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/250 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442400
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/320 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442399
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/800 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442395
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/100 • 7.4mm • ISO100

442390
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442392

442394
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/80 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442393
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/100 • 7.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442397
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/500 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Zalaapáti
Feltöltő
Azonosító
442391
Feltöltve
2021.05.17. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/100 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.05.17. 22:40
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.05.21. 09:59
A közösség publikálta Tóth Kata "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.