Szentmihályi Szűzanya

Budapest, XVI. kerület, Mária utca 51.

Alternatív, helyi címek:Mária szobor székelykapuval
Angol cím:Mary statue

Budapest
XVI. kerület, Mária utca 51.

Felállítás1908. augusztus

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2021.05.12. 23:49
A Rákosi út és Mária utca sarkán álló Mária szobor egy forgalmas út mellett áll. Fiát a karjában tartó Szent Szűz alakját egy kisméretű, galambdúcos faragott székelykapu veszi körül, tetején két fakereszttel.

A szobrot 1908 augusztus végén Nagy Ferenc állította saját rákosszentmihályi telkének szegletén, a hírek szerint minden előzetes engedély nélkül. Mégis bő négy évtizeden át érintetlenül állt a helyén. Majd az ötvenes évek elején a telekre az Orosházi család költözött. 1953-ban az akkori, egyházellenes hatalom eltávolította a szobrot, de a házaspár szerencsére pártfogásába vette, és ismét felállíttatta. A szobor kálváriája ezzel még nem ért véget, mivel 1964-ben azután a Rákosi út kiszélesítése látszatra pecsételte meg a sorsát. Az akkori XVI. kerületi Tanács fel is szólította a Rákosi úti lakosokat, hogy mindenkinek 3 méterrel beljebb kell vinni a kerítését, mert útépítés céljára a kerületi Tanács kisajátítja a területet. Azért, hogy a szobor ne kerüljön a tervezett út közepére, az Orosházi család ismét akcióba lépett. A határidő lejártának az éjszakáján megjelent egy darus kocsi és a telek tulajdonosának vezetésével megemelték a szobrot talapzatostól, mindenestől együtt, 3 méterrel beljebb tették a telken belülre, hozzáigazították a kerítést. A legenda szerint mindezt egy éjszaka leforgása alatt. Így viszont másnap nem volt mit elbontani az útépítőknek, és meglepő módon a Rákosi út szélesítése hirtelen okafogyottá is vált.

A szobor eredeti táblájának felirata: „Isten dicsőségére és Szűz Mária, Magyarország Patrónája tiszteletére emeltette Nagy Ferencz 1908-ban”.

Eredetileg egy egyszerű, íves kőkeret alatt állt a szobor, majd Orosházi Mária 2008-ban egy stilizált székelykaput faragtatott Erdélyben Mária feje fölé, hogy védje az idő viszontagságaitól. Ezen kívül új világítást is feltetetett rá, hogy a Szűzanya esti fényben is köszöntse a hazatérőket és a zarándokokat, mivel a szobor a közép-európai Mária út egyik stációja. 2011-ben felkerült a Szűzanya szobor talapzatára a Mária Út m+ jele is. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy - mint a fotók is bizonyítják -, gyakran találni friss virágot a talpazatán álló virágtartókban.
Források:
https://rakosszentmihaly.hu/keresztek-szobrok/230-szentmihalyi-szuzanya-szobor-maria-utca
http://mariaut.hu/tart/farticle/undefined/463/1

Feles Elek műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentmihályi Szűzanya" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
441936
Feltöltve
2021.05.12. 23:08
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/725 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.05.12. 23:08

"Szentmihályi Szűzanya" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
441937
Feltöltve
2021.05.12. 23:09
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/1121 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.05.12. 23:09

"Szentmihályi Szűzanya" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
441938
Feltöltve
2021.05.12. 23:10
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/570 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.05.12. 23:10

"Szentmihályi Szűzanya" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
441939
Feltöltve
2021.05.12. 23:10
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/507 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.05.12. 23:10

"Szentmihályi Szűzanya" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
441940
Feltöltve
2021.05.12. 23:11
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/1121 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.05.12. 23:11

"Szentmihályi Szűzanya" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
441941
Feltöltve
2021.05.12. 23:11
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/2754 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 21.05.12. 23:11
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.06.12. 00:29
A "Szentmihályi Szűzanya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.13. 10:08
A "Szentmihályi Szűzanya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.12. 23:49
Feles Elek publikálta "Szentmihályi Szűzanya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.