Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai

Újkígyós, Kossuth utca 39.

Alternatív, helyi címek:Szent Vendel, és Szent Ferenc fülkeszobrok

Újkígyós
Kossuth utca 39.

Készítés1858

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2021.04.28. 18:08
Az újkígyósi Szűz Mária neve katolikus templomot 1856-ban kezdték építeni "Léhner Mihály plébános kezdeményezésére, melyhez az uradalom is jelentős támogatást nyújtott. Az épület tervezője az uradalom építésze, Czigler Antal volt. 1858-ban készült el a templom, amelyet Szűz Mária védelmébe ajánlottak és ma is szép állapotban látható."[1]

A templom homlokzatán kétoldalt egy-egy szoborfülkében Szent Ferenc és Szent Vendel festett szobra áll. Színes festésük naiv népi alkotásra utal. A templommal szemben állva, a bal oldali szoborfülkében láthatjuk Szent Vendel, remete és apát [2] szobrát, a pásztorok védőszentjét. Zöld ruhában, sárga palásttal a vállán, saruban, pásztorbottal a kezében, lábánál az ártatlanság jelképével, a báránnyal láthatjuk. A jellemző ábrázolásától eltérően, nem visel kalapot és tarisznyát sem.
Jobbra Szent Ferenc, a róla elnevezett szerzetes rend megalapítója, egyik legismertebb szentünk áll. [3] Az állatok, a természet, és a kereskedők védőszentje. Barna szerzetesi ruhában, derekán vastag kötéllel összefogva, kezét imára emeli, fejét ferdén tartja, mezítláb áll a szoborfülkében, melyet hálóval védenek a madaraktól. Mindkét szobor festése megkopott, de ettől függetlenül jó állapotú.
Források:
[1] http://ujkigyos.hu/romai-katolikus-templom
[2] Szent Vendel: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Vendel
[3] Szent Ferenc: https://hu.wikipedia.org/wiki/Assisi_Szent_Ferenc
További linkek
Szent Vendel napja: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1754.html



Cím alapján hasonló

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440674
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2021.04.27. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:49
2018. november

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440664
Feltöltve
2021.04.27. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:47

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440675
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2021.04.27. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:50
2018. november

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440676
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2021.04.27. 20:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/250 • 11.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 20:12
2018. november

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440665
Feltöltve
2021.04.27. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:47

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440667
Feltöltve
2021.04.27. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 190mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:47

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440666
Feltöltve
2021.04.27. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/250 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:47

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440668
Feltöltve
2021.04.27. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 300mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:47

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440672
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2021.04.27. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/320 • 10mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:49
2018. november

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440671
Feltöltve
2021.04.27. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/160 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:48

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440670
Feltöltve
2021.04.27. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 155mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:48

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440673
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2021.04.27. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/100 • 39.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:49
2018. november

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
440669
Feltöltve
2021.04.27. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 280mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.04.27. 19:47

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
527655
Feltöltve
2023.06.04. 17:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/289 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.06.04. 17:31

"Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. alkotás fotói

Település
Újkígyós
Feltöltő
Azonosító
527656
Feltöltve
2023.06.04. 17:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/128 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.06.04. 17:31
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.06.04. 17:31
2 új fotót töltöttem a "Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" műlaphoz
23.06.04. 17:27
Megérintettem a "Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" alkotást
21.04.28. 18:08
Benkő Gabriella Emese publikálta "Szűz Mária neve-templom homlokzati szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.