A hajdúk letelepítése

Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.
További képek a Fotólistában

Hajdúböszörmény
Bocskai tér 4.
A Sillye Gábor Művelődési Központ emeleti galériájában.

Készítés1986

Kéri László (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Hőgye Lajos Tibor
2021.04.26. 13:34
1984. december 22-én volt az ünnepélyes átadása a lebontott barokk református parókia helyén épült modern kultúrháznak, amelyet Szűrös Mátyás avatott fel. Az átadásra után két évvel elkészült és elhelyezésre került az a pannófestmény, amelyre pályázatot írt ki a város és Kéri László festőművész pályaművét találták méltó alkotásnak.[1] A városi útikalauz így ír a műről: "Az emeleti galérián állították fel Kéri László pannóját, amelynek témája a hajdúk letelepítése. Kompozíciójának középpontjában két fejedelem, a hajdúkat letelepítő Bocskai István és a böszörményi birtokát a hajdúknak adományozó Báthory Gábor alakja áll. Körötte számos fegyveres és fegyvertelen figura. A város híres szerkezeti alaprajza, a városcímer, a zeleméri gótikus csonkatorony motívumai szervesen épülnek be a szerkezetbe. A képet tovább gazdagítják az állattartásra, majd földművelésre utaló jelenetek."[2]
Források:
[1] Kupás Csilla művészeti vezető szíves közlése.
[2] Hajdúböszörmény Városi útikalauz, 1996. 18. o.
További linkek
A művelődési központról: https://hajduboszormeny.hu/sillye-gabor-muvelodesi-kozpont-es-kozossegi-haz
A festőről: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/keri-laszlo-713/

Cím alapján hasonló

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440197
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:43
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440198
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:44

440213
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:53

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:53

440199

440200
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:49

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:49

440201
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:49
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440202
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

440205
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/8 • 10.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:51
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440206
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/10 • 7.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:51
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440207

440208
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ49/10 • 1/6 • 16.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:51
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440209
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/5 • 30.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:52
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440210
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/15 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:52
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440211
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/3 • 13.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:52
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
506182
Feltöltve
2022.10.25. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:29

440212
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:52
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
440214
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.04.22. 18:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.04.22. 18:53
2020. február

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
450410
Feltöltve
2021.07.16. 17:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.07.16. 17:29

450411

450412
Feltöltve
2021.07.16. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.07.16. 17:31

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
450413
Feltöltve
2021.07.16. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO800

450414
Feltöltve
2021.07.16. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/40 • 6.7mm • ISO800

450415

450416
Feltöltve
2021.07.16. 17:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ44/10 • 1/30 • 11.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.07.16. 17:42

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
450417
Feltöltve
2021.07.16. 17:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/40 • 5.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.07.16. 17:42

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
450418
Feltöltve
2021.07.16. 17:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/60 • 5.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.07.16. 17:42

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
450419
Feltöltve
2021.07.16. 17:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO500

506176
Feltöltve
2022.10.25. 14:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:27

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
506177
Feltöltve
2022.10.25. 14:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:28

506178

506179
Feltöltve
2022.10.25. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:29

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
506180
Feltöltve
2022.10.25. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:29

"A hajdúk letelepítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Kéri László (festőművész)
Település
Hajdúböszörmény
Feltöltő
Azonosító
506181
Feltöltve
2022.10.25. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.25. 14:29
Összesen 33 fotó

Műlap története

22.10.25. 14:29
4 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz
22.10.25. 14:28
2 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz
22.10.25. 14:27
1 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz
21.07.16. 17:42
4 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz
21.07.16. 17:31
4 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz
21.07.16. 17:29
2 új fotót töltöttem az "A hajdúk letelepítése" műlaphoz
21.04.26. 13:34
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "A hajdúk letelepítése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.