Püspökhatvan, Iskola utca

Püspökhatvan
Iskola utca
Az Orvosi parkban, középtájon.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2021.04.24. 15:40
Két, eléggé meglepő szobrot találtam Puspökhatban, látogatásomkor. A net-en talált Településarculati kézikönyv volt az, ami elindított erre a kirándulásra. Ebben olvastam, a település megbecsüli az ott elhelyezett alkotásokat. Ez mindenképpen igaz.
Ez a kettő mégsem nem illik a sorba. Írtam levelet Koltai László képzőművésznek, aki több szálon kötődik a településhez – elsősorban, mivel ott lakik, talán tudna segíteni. Sajnos, válasz még most sem jött.
Amikor a tér közepén megláttam ezt a mellszobrot, úgy gondoltam, Zrínyi Ilonát formálta meg az ismeretlen szobrász. Gondolom ezt öltözéke alapján, de elképzelésem sincs, mi lenne az apropója, hogy ide készült, legalábbis itt állították fel.

Mostanáig érleltem a gondolatot, de most már úgy gondoltam, útjára eresztem ezt a műlapot is. Igaz, ezzel nem feltétlen zárul le Püspökhatvan gyűjteménye, hiszen igen sok, szépen faragott alkotást fotóztam a játszótéren, ami az évente megtartott fafaragó tábor kiállítóhelye. Talán újra megpróbálom Koltai Lászlót elérni, aki "atyja" az éves találkozóknak.

Kapcsolódó
Anya gyermekével

Cím alapján hasonló

"Egy nő" c. alkotás fotói

Település
Püspökhatvan
Feltöltő
Azonosító
437299
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.03.21. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.21. 22:06
2020. augusztus

"Egy nő" c. alkotás fotói

Település
Püspökhatvan
Feltöltő
Azonosító
437298

437307
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.03.21. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.21. 22:08
2020. augusztus

"Egy nő" c. alkotás fotói

Település
Püspökhatvan
Feltöltő
Azonosító
437302
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.03.21. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • 5.3mm • ISO160

437300
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.03.21. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • 5.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.21. 22:06
2020. augusztus

"Egy nő" c. alkotás fotói

Település
Püspökhatvan
Feltöltő
Azonosító
437305
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.03.21. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

437301

437306

437304
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2021.03.21. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.21. 22:08
2020. augusztus
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.04.24. 15:40
Göröntsér Vera publikálta "Egy nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.