Szilágyi Arthur Károly síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szilágyi Artur Károly síremléke

46-os parcella 1 - 40-es sírhely

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.04.14. 18:38
Szilágyi Arthur Károly ügyvéd, lapszerkesztő és szakíró volt. 1865-ben Aradon született, 1933-ben Budapesten halt meg.[1] Síremléke emelvényen elhelyezett kőszarkofág, amelyen kisgyermekek koszorút helyeznek el. A kompozíció az elhunyt tevékenységére utal, annak állít emléket. Szilágyi az Országos Gyermekvédő Liga által kiadott folyóirat, "A Gyermekvédelem Lapja" szerkesztője volt.[2] Az általa írt szakkönyvek közül több a gyermekek helyzetével és jogi védelmével foglalkozik.
Ilyenek például a "Házasságon kívűl született gyermekek tartási igénye", a "Fiatalok jogi védelmének kátéja" , és "Az elhagyott és bűnöző gyermek védelme Magyarországon" című művei.[3]
A sírhely számát és az alkotó nevét a Budapesti Negyedben megjelent összeállítás alapján adtam meg.[4]
Források:
[1] Szilágyi Artúr Károly temetése, Pesti Hírlap, 1933. február 22., 13. p. - Előfizetést igényló digitális vátozat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1933_02/?query=%22Szil%C3%A1gyi%20Artur%20K%C3%A1roly%22%20&pg=390&layout=s (Az elhalálozás dátumaként - több helyen - tévesen az 1935-ös évszám szerepel.
[2] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1913 VII. Hírlapok és Folyóiratok, 830. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_25_1913/?query=%20%22A%20Gyermekv%C3%A9delem%20Lapja%22%20%2B%20szil%C3%A1gyi&pg=901&layout=s
[3] Magyar Politikai Lexikon, Budapest, 1936., 144. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarPolitikaiLexikon_1930-35_1936/?query=%22Szil%C3%A1gyi%20Arthur%20K%C3%A1roly%22%20%2B%20Arad&pg=143&layout=s
[4] Budapesti Negyed 25., 1999/3 - http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat101.htm

Cím alapján hasonló

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439625
Feltöltve
2021.04.14. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 14:10

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439629
Feltöltve
2021.04.14. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 14:10

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439627
Feltöltve
2021.04.14. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 14:10

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439628

439622
Feltöltve
2021.04.14. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/40 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 13:56

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439621
Feltöltve
2021.04.14. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/50 • 5.4mm • ISO160

439623

439624

439630
Feltöltve
2021.04.14. 14:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 14:17

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439631
Feltöltve
2021.04.14. 14:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 14:17

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439632
Feltöltve
2021.04.14. 14:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/40 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 14:17

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
439620
Feltöltve
2021.04.14. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/50 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.14. 13:56

"Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453061
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.08.04. 09:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/25 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 09:10
2014. november
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.08.04. 09:10
1 új fotót töltöttem a "Szilágyi Arthur Károly síremléke" műlaphoz
21.04.14. 18:38
Orbán Róbert publikálta "Szilágyi Arthur Károly síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.