Gedeon Ferenc síremléke

Zalaegerszeg, Göcseji út 37.

Alternatív, helyi címek:Gedeon Ferenc pilóta síremléke

Zalaegerszeg
Göcseji út 37.
Az Átalszegett utcai bejárat felől a harmadik sorban.

Készítés1996

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2021.04.20. 12:23
A zalaegerszegi Göcseji úti temetőben több olyan síremlék is található, amelynek alkotója Béres János szobrászművész. Nem mindenki tudja, hogy Béres János sárkányrepülő nemzeti bajnok. Mint barát, sporttárs készítette el a tragikus körülmények között elhunyt pilóta, Gedeon Ferenc síremlékét. [1]
Leghitelesebben maga az alkotó szavai szólhatnak:
"Azok az emberek, akik életükben különleges dolgot képviseltek, életük után különleges egyéni síremléket érdemelnek. Gedeon Feri különleges ember volt. A magyarországi vitorlázó és motoros sárkányrepülés történetében az elsők között tört utat, és tanított meg embereket repülni. Repülőbaleset áldozata lett. Magyarországi versenyen, Dunaújvárosban, ahol magyar motoros sárkányrepülő vontató pilóták húztak fel a külföldi vitorlázó sárkányrepülőket. Először Európában, nemzetközi versenyen meghonosítva a sportág történetében ezt a startolási módszert. Mint motoros sárkányrepülő pilótát úttörő feladatában, miként épp egy angol válogatott vitorlázó pilótát húzott fel a levegőbe, a leoldás után visszatérésekor érte halálos baleset. A sportág történetébe európai szinten írta be a nevét. A síremléket én készítettem mint sportbarátja, ez az ő egyéni sírjele. Egy sárkányrepülő gép szárnyvégét ábrázolja nap - hold-csillagok motívummal." [2]
Források:
[1] Béres János alkotásai - http://www.beresjanos.hu/
[2] Béres János gondolatai a síremlékről - emailben küldte el számomra az alkotó.

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Gedeon Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
439985
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.04.19. 19:32

"Gedeon Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
439994
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

439989
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.04.19. 19:32

"Gedeon Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
439986

439987
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/250 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.04.19. 19:32

"Gedeon Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
439988
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/500 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.04.19. 19:32

"Gedeon Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
439993
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

439992
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.04.19. 19:32

"Gedeon Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
439990
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.04.19. 19:32

"Gedeon Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
439991
Feltöltve
2021.04.19. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.04.19. 19:32
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.04.20. 12:23
A közösség publikálta Tóth Kata "Gedeon Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.