Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára

Kőszeg, Schneller István utca
További képek a Fotólistában

Kőszeg
Schneller István utca
Az egykori bencés gimnázium (ma Hotel Benedict) Schneller István utca felőli falán

Felállítás1978

Orbán Róbert
2021.04.12. 10:42
A kőszegi jezsuita gimnáziumot 1677-ben alapították. Az iskolát 1777-ben a piaristák vették át, majd tőlük került 1815-ben a bencésekhez. 1948-ban a Szent Benedek-rendi Katolikus I. Ferenc József Gimnáziumot államosították, az új név Jurisich Miklós Gimnázium lett.[1]
Az alapítás 300. évfordulójára emlékező táblát 1978-ban helyezték el az egykori iskolaépület Schneller István utca felőli oldalán. Készítője Molnár Jenő szobrászművész.[2]
A felirat néhány olyan jelentős személyről is megemlékezik, akik egykor az iskola diákjai voltak:
Faludi Ferenc költő 1704 - 1779, Hadik András huszárezredes 1710 - 1790, Niczky Kristóf tankerületi főigazgató 1725 - 1787, Rájnis József költő 1741 - 1812, Sigray Jakab táblabíró 1760 - 1795, Chernel István ornitológus 1865 - 1912.

Az alapítás évfordulójára állított tábla mellet van Niczky Kristóf 1780-ban készített emléktáblája.
Források:
[1] Bariska István: A kőszegi gimnázium 333 évéről - Honismeret, 2010/3., 79. p. - https://epa.oszk.hu/03000/03018/00218/pdf/EPA03018_honismeret_2010_03_079-084.pdf
[2] Bariska István: Köztéri szobraink Kőszegen, Vas Népe, 1983. június 18. 7. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VasmegyeVasNepe_1983_06/?query=k%C5%91szeg%20%2B%20eml%C3%A9kt%C3%A1bla%20%2B%201978&pg=142&layout=s

Cím alapján hasonló

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
439470
Feltöltve
2021.04.11. 21:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/160 • 38.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.11. 21:28

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
439483
Feltöltve
2021.04.12. 10:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 8.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.12. 10:16

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
439469
Feltöltve
2021.04.11. 21:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 8.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.11. 21:28

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
439471
Feltöltve
2021.04.11. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/125 • 37.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.11. 21:34

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
439472
Feltöltve
2021.04.11. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.11. 21:34

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
439473
Feltöltve
2021.04.11. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.04.11. 21:34

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450641
Feltöltve
2021.07.19. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:21

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450642
Feltöltve
2021.07.19. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/400 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:21

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450643
Feltöltve
2021.07.19. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ130/10 • 1/250 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:21

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450644
Feltöltve
2021.07.19. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ163/10 • 1/160 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:21

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450645
Feltöltve
2021.07.19. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/1000 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:21

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450646
Feltöltve
2021.07.19. 13:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ130/10 • 1/320 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:22

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450647
Feltöltve
2021.07.19. 13:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ141/10 • 1/320 • 33.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:22

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528465
Feltöltve
2023.06.13. 08:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/60 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.13. 08:27

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528466
Feltöltve
2023.06.13. 08:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 230mm • ISO100

528467
Feltöltve
2023.06.13. 08:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.13. 08:27

"Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528469
Feltöltve
2023.06.13. 08:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.13. 08:30
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.06.13. 08:30
1 új fotót töltöttem az "Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" műlaphoz
23.06.13. 08:27
3 új fotót töltöttem az "Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" műlaphoz
21.07.19. 13:22
1 új fotót töltöttem az "Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" műlaphoz
21.07.19. 13:22
1 új fotót töltöttem az "Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" műlaphoz
21.07.19. 13:21

21.04.12. 10:42
Orbán Róbert publikálta "Emléktábla a gimnázium alapításának 300. évfordulójára" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.