Újszász, Szent István tér 5.
További képek a Fotólistában

Állapot: Ellopták, eltűnt

Alternatív, helyi címek:II. világháborús emlékmű

Újszász
Szent István tér 5.
A templom Vörösmarty út felőli oldalán.

Elbontás2011
Avatás1990. október 23.


Göröntsér Vera
2021.04.05. 18:33
1990. október 23-án, gyászmisét követően került sor a "megkésett emlékmű" avatására. A polgármester asszony beszéde után következett az ökumenikus felszentelés. Ezt követte az emlékmű koszorúzása, amikor az intézmények, pártok képviselői és a hozzátartozók helyezték el kegyeletük jeleit.[1]
A bronzból készült emléktábla-együttest, amire felkerültek a második világégésben elhunytak nevei, a katolikus templom falán helyezték el. Készítője Meszes Tóth István. [1][3]
Az alkotó köztéri művei között /ha jól értem/ az újszászi emlékmű két soron szerepel, az egyik mint "emlékmű" (lényegében az elhunytak neveit tartalmazó táblák), míg a dombormű a Katonasirató címet viseli. [6] A dombormű egy beszédes jelenetet ábrázol. Az előtérben egy hősi halott fekszik, mögötte a közösség tagjai – főleg nők, de köztük egy bajszos férfi is – mintha siratóasszonyok csoportja lenne, de mégis eltérő módon gyászolják őt és háborúban elhunyt társait. Neveik az alsó táblákon szerepelnek. Eredetileg nem volt ismert valamennyi név, a táblák időközben gyarapodtak, 2005-re 104 ismert név volt. Az emlékművet rendszeresen koszorúzták, amire az évi Hősök napja alkalmából, a szentmisét követően került sor. [2]
Az emlékmű darabjait két lépésben ellopták. Az első "csonkítás" után a nagyközség gyűjtést indított, de hiába pótolták a hiányt fekete márványtáblával, 2011-ben a maradékot is ellopták. Így újabb gyűjtést kellett indítani.[4] A pótlásra készült egyszerű táblát 2012-ben, a Hősök napja alkalmával pótolták és ünnepélyesen felavatták.
A beszédből: „Az emberi gyarlóság újabb, ...felfoghatatlan mélységbe süllyedt. Ismeretlenek lefeszítették és ellopták a katolikus templom faláról a II. világháború újszászi áldozatainak emlékére emelt maradék... bronztáblákat... Azoknak a kegyeletét sértették meg, akik életüket áldozták Magyarországért, hazánkért..." [5]
Ahogy a kapcsolt lap mutatja, az emlékmű egy példányát Vépen ugyancsak 1990-ben helyezték el.
Források:
[1] Megkésett emlékműavatás: (Újszászi Híradó, 1990. december) p.8. https://www.ujszasz.hu/hivatal/letoltesek/category/3-archivum?start=400 listában az utolsó/ Beköszöntő
[2] Varga Ferenc: Béke poraikra…(Újszászi Híradó 2005. június, ill. Újszász honlapja/Beköszöntő): https://ujszasz.hu/varosunk/16-bemutatkozas?start=165
[3] Avatás, adatok: (Új Néplap, 1990. október 24.) p.2. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1990_10/?query=%22Meszes%20t%C3%B3th%20istv%C3%A1n%22%20%C3%BAjsz%C3%A1sz&pg=249&layout=s
[4] Végleg ellopták: (Új Néplap, 2012. június 9.) p.4. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_2012_06/?query=%C3%9Ajsz%C3%A1sz%20vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA%20ellop&pg=115&layout=s
[5] Pótolták: Újszász honlapja/Események: https://ujszasz.hu/varosunk/esemenyek/1266-osszefogassal-sikerult
[6] Az alkotó szócikke a KMML-ben: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3110




Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Katonasirató" c. alkotás fotói

Összkép a Trianoni emlékmű kapcsán.
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438660
Forrás
http://www.kosakaroly.hu/keptarak/trianon/ujszasz.html
Évszám
2008
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
2008, Archív felvétel
Összkép a Trianoni emlékmű kapcsán.

"Katonasirató" c. alkotás fotói

Plaff László fotója (részlet)
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438658
Forrás
Plaff László küldeménye
Fotózva
2006. május
Évszám
2006
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-V1
ƒ32/10 • 1/80 • 10.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
2006. május
Plaff László fotója (részlet)

"Katonasirató" c. alkotás fotói

Plaff László fotója
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438659
Forrás
Plaff László küdeménye
Fotózva
2006. május
Évszám
2006
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-V1
ƒ32/10 • 1/80 • 10.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
2006. május
Plaff László fotója

"Katonasirató" c. alkotás fotói

Újszászi Híradó 2005. szeptember és honlap/Bemutatkozás.
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438665
Forrás
https://ujszasz.hu/varosunk/16-bemutatkozas?start=165
Évszám
2005
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
2005, Archív felvétel
Újszászi Híradó 2005. szeptember és honlap/Bemutatkozás.

"Katonasirató" c. alkotás fotói

Avatás Fotó: Tarpai
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438662
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1990_10/?query=%22Meszes%20t%C3%B3th%20istv%C3%A1n%22%20%C3%BAjsz%C3%A1sz&pg=249&layout=s
Évszám
1990
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
1990, Archív felvétel
Avatás Fotó: Tarpai

"Katonasirató" c. alkotás fotói

Avatás
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438663
Forrás
Újszászi Híradó 1990. december.
Évszám
1996
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
1996, Archív felvétel
Avatás

Adalék vagy máshol

"Katonasirató" c. alkotás fotói

A hiánya, Google utcakép
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438661
Forrás
Google street view 2011.
Évszám
2011
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
2011, Archív felvétel
A hiánya, Google utcakép

"Katonasirató" c. alkotás fotói

A pótlás avatása.
Alkotó
Település
Újszász
Feltöltő
Azonosító
438664
Forrás
https://ujszasz.hu/images/stories/informaciok/esemenyek/2012_05_26_osszefogassal/miklos_janos.jpg
Évszám
2012
Feltöltve
2021.04.04. 13:59
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.04.04. 13:59
2012, Archív felvétel
A pótlás avatása.
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.04.05. 18:33
Göröntsér Vera publikálta "Katonasirató" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.