I. világháborús emlékmű

Lenti, Szombathelyi út
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az I. világháborúban hősi halált halt lentiszombathelyi honvédek emlékműve

Lenti
Szombathelyi út
Lentiszombathelyen, a kultúrház közelében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Siposs Dezső (kőfaragó)
Molnár Attila (kőfaragó, közreműködő)

Tóth Kata
2021.03.30. 19:46
A Lentihez tartozó Lentiszombathelyen 2018-ban avatták a felújított első világháborús emlékművet. Az emlékmű a lenti önkormányzat és az első világháborús centenáriumi emlékbizottság segítségével újúlt meg. [1]
A magas, többosztatú talapzat tetején Jézus Krisztus szobra áll, kezét áldón emeli fel. Kétoldalt kissé alacsonybban babérkoszorúk, azok közepében vaskereszt ábrázolás. A talapzaton olvasható a hősi halottak névsora, az első világháború áldozatainak neve alá később felkerültek a második világháborúban elesett lentiszombathelyi hősök is. Az emlékmű előtt nagyméretű magyar szent korona látható, amely erősen festett. A felújítás során nem csak az emlékmű, hanem annak környzetét is megszépült. Térkövezés és parkosítás is történt, így valóban dísze lett az emlékhely a településrésznek.
Források:
[1] Zalai Hírlap, 2018. szeptember 3., p. - A digitális változat előfizetéssel érhető el. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/ZalaiHirlap_2018_09/?query=Pacsa%20%2B%20szobor&pg=26&layout=s

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)Molnár Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
437825
Feltöltve
2021.03.28. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.28. 20:26

437826

437831

437828

437833
Feltöltve
2021.03.28. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Tóth Kata 21.03.28. 20:30

437834
Feltöltve
2021.03.28. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/1000 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.28. 20:30

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)Molnár Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
437829
Feltöltve
2021.03.28. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.28. 20:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)Molnár Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
437827

437830
Feltöltve
2021.03.28. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.28. 20:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)Molnár Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
437832
Feltöltve
2021.03.28. 20:30
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.28. 20:30

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)Molnár Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
438077
Forrás
Hadtörténeti Intézet és Múzeum - https://assets.hadisir.hu/hadisir/temetok/246128123524fc999a24b9_lenti_lentiszombathely121.jpg
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2021.03.30. 09:54
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/300 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.30. 09:54
2013. május

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Siposs Dezső (kőfaragó)Molnár Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
438078
Forrás
Hadtörténeti Intézet és Múzeum - https://assets.hadisir.hu/hadisir/temetok/809712551524fc9863d379_lenti_lentiszombathely12.jpg
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2021.03.30. 09:54
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/210 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.30. 09:54
2013. május
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.30. 19:46
A közösség publikálta Tóth Kata "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.