Szentháromság-oszlop

Mike, Hunyadi utca 43.

Állapot: Megrongálódott

Mike
Hunyadi utca 43.
A mikei önkormányzat épületével szemben.

Felállítás1886

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2021.03.21. 16:44
Mike rendezett kis település Somogy megyében. Már XIII. századi feljegyzésekben is megjelenik a neve. A török időkben elnéptelenedett. A XVIII. századtól a Somssich család birtokába került. A XIX. században németeket telepítettek a községbe, a mezővárossá fejlődő település 1290 lakójából 997 németajkú volt. [1]
A mai faluközpontban álló figyelemreméltó alkotást is egy németajkú család állíttatta: özvegy Pfeffer Mátyásné, Hebrang Terézia és fiai, 1886-ban. A család jelentős szerepet játszott a település életében, mivel az apa, Pfeffer Mátyás bejegyzett iparos, szabó volt. Ekkoriban ritka volt, hogy valaki az "iparából" megélt. "Családtagjaikkal együtt is csak mintegy 4-6 százalékát jelentik a jelenlévő népességnek, azonban az adott település gazdasági és társadalmi életében meghatározó szerepük volt." [2]
Az özvegy és fiai egy széles, többosztatú talapzaton álló Szentháromság-oszlopot állíttattak. A zömök oszlop tetején Szentháromság jelkép: az Atya és a Fiú egymás mellett ülve, a Fiú a keresztre mutat, ami előtt a kitárt szárnyú galamb, a Szentlélek jelképe látható. Az oszlopfőn háromszög alakú nimbusz, középen "Isten szeme", angyalfejek és angyalszárnyak.
Az oszlop talapzatán öt szobor kapott helyet:
Jobbról az Őrangyal, bal kezét óvón egy kisgyermeken nyugtatja. "Úgy tartják, hogy az őrangyal mindig az ember jobbján áll." [3] A szobor feje letörött, jobb kézfeje is hiányzik. Mellette Avilai Nagy Szent Teréz, hagyományosan szerzetesruhában, kezében könyvvel és rózsafűzérrel. [4] Ő az állíttató névszentje, a szobor ép, jó állapotú. Szent Teréz mellett Szent Flórián kapott helyet, ez a szobor is sérült: feje, bal keze letörött, de attribútumairól felismerhető. Ő a németajkúak kedvelt szentje. [5] A talapzat hátsó oldalán középen Mária, a Mennyek Királynője áll, koronával a fején, imára emelt kézzel. A ötödik szobor Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, hagyományos öltözetben: papi ruhában, vállán hermelinpalásttal, fején birétummal. [6] Karjában a kereszt törött, de a szobor ép.
Ez a jelentős, és szép alkotás sajnos nem szerepel a műemléki jegyzékben, így a település sem fordít nagyobb figyelmet rá. A szintén a Hunyadi utcában álló, műemléki védelmet élvező Szent Vendel szobor szép állapotú, karban tartott. Ez a Szentháromság oszlop viszont központi elhelyezkedése ellenére több helyen sérült, és méltatlanul nem is említik Mike nevezetességei között.
Források:
[1] Mike története - https://mike.hu/rolunk/
[2] Récsei Balázs: Somogy kereskedőinek és iparosainak összeírása 1869-ben. Forrásközlés, in: Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 36., Kaposvár, 2005., 79. p. , Pfeffer Mátyás, mint "választó képességgel biró" iparos bejegyzése 89.p. -https://library.hungaricana.hu/hu/view/SOMM_Mult_36_2005/?pg=80&layout=s
[3] Őrangyal - http://lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C5%91rangyal.html
[4] Avilai Nagy Szent Teréz - https://archiv.katolikus.hu/szentek/1015.html
[5] Szent Flórián - https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Fl%C3%B3ri%C3%A1n
[6] Nepomuki Szent János - http://mek.niif.hu/02100/02115/html/3-2151.html

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mike
Feltöltő
Azonosító
436819
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.17. 17:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mike
Feltöltő
Azonosító
436820
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

436823
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

436832

436828
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ88/10 • 1/320 • 5.5mm • ISO100

436831
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/800 • 14mm • ISO100

436830

436824

436821

436829

436825
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ113/10 • 1/400 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.17. 17:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mike
Feltöltő
Azonosító
436826
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ113/10 • 1/250 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.17. 17:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mike
Feltöltő
Azonosító
436827
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ88/10 • 1/250 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.17. 17:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Mike
Feltöltő
Azonosító
436822
Feltöltve
2021.03.17. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.17. 17:33
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.03.21. 16:44
A közösség publikálta Tóth Kata "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.