Mikekarácsonyfa, Petőfi Sándor utca 1.

Alternatív, helyi címek:Igazi Anna-kereszt

Mikekarácsonyfa
Petőfi Sándor utca 1.
A templomtól jobbra kialakított emlékhelyen.

Avatás2000. szeptember 17.

Ekler László (építész, közreműködő)

Tóth Kata
2021.03.08. 10:56
A mikekarácsonyfai templom mellett egy különös emlékhelyet hoztak létre 2000-ben. A falu egykori lakója, Igazi Anna keresztet szeretett volna állíttatni településén. A feszület végül kissé újszerűen a templom mellett kapott helyet. A kereszt és a korpusz fából készült, alkotója a zalaegerszegi szobrászművész, Hadnagy György. Az alkotás maga egy, a templom arculatához és stílusához igazódó emlékhelyen került felállításra, melynek tervezője Ekler László, építész. Ő tervezte a mikekarácsonyfai templomot is.
A keresztet a novai plébános, Kovács György, ünnepélyes keretek között áldotta meg 2000. szeptember 17-én. [1]
Források:
[1] A szeretet jelképeként két keresztet szenteltek tegnap, in: Zalai Hírlap, 2000. szeptember 18., 5. p. - A digitális változat előfizetéssel érhető el. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/ZalaiHirlap_2000_09/?query=igazi%20anna%20%2B%20mikekar%C3%A1csonyfa%20korpusz&pg=232&layout=s

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Hadnagy GyörgyEkler László (építész, közreműködő)
Település
Mikekarácsonyfa
Feltöltő
Azonosító
435532
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.06. 22:08

435533

435534
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.06. 22:08

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Hadnagy GyörgyEkler László (építész, közreműködő)
Település
Mikekarácsonyfa
Feltöltő
Azonosító
435541
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

435535

435538
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.06. 22:08

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Hadnagy GyörgyEkler László (építész, közreműködő)
Település
Mikekarácsonyfa
Feltöltő
Azonosító
435539
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.06. 22:08

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Hadnagy GyörgyEkler László (építész, közreműködő)
Település
Mikekarácsonyfa
Feltöltő
Azonosító
435540
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.06. 22:08

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Hadnagy GyörgyEkler László (építész, közreműködő)
Település
Mikekarácsonyfa
Feltöltő
Azonosító
435536
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.06. 22:08

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Hadnagy GyörgyEkler László (építész, közreműködő)
Település
Mikekarácsonyfa
Feltöltő
Azonosító
435537
Feltöltve
2021.03.06. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.03.06. 22:08
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.03.08. 10:56
A közösség publikálta Tóth Kata "Korpusz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.