Gödöllő, Isaszegi út 1.

Alternatív, helyi címek:Fröccsenés, Tűzzománc kompozíció

Gödöllő
Isaszegi út 1.
A bejárattól balra eső épület utca felé néző felületén.

Felállítás1991

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2021.03.08. 18:14
Őszintén szólva, kicsit eltévedtem 2020 őszén, amikor kiszabadultunk... átmenetileg. Gödöllő különböző részein volt dolgom, átlósan közelítettem a célom. Ebbe a vonalba beleesett az Isaszegi út. Legalábbis arra mentem. A kerítés mellett zarándokoltam, amikor a zöld lombok között átnézve megláttam a muráliát. Huhh, de felvillanyozott, nem várt lelet! Ám azóta is kínlódok, mert az iskoláról van némi adat, az alkotásról semmi. Főleg alkotója nem akar felbukkanni.
Azt még a helyszínen felmértem, hogy a kapu környékén lévő tábla szerint a Hajós Alfréd Általános Iskola tanuszodájának külső falán látható a tűzzománc fríz. Gyerekek jöttek-mentek, én beóvakodtam a kapu belső küszöbére, láttam. A sasszemű portás már mozdult volna (ki ez az idegen?), de én már mentem. Ő nem tud válaszolni a kérdésemre, iskolába bemenni akkor sem lehetett.
A fényképezés nehéz volt. A kerítés és a fal között elég kevés hely van, amit viszont birtokolnak a helybéli fák. A falikép erős takarásban volt. Most kedvezőbb lenne, de úgy döntöttem, nem megyek :(
A vízi világ így is megfogott. Az uszoda épülete utca felőli frontján fut végig. Fehér alapon a kék adja a "formát" és egy elütő szín a kontrasztot. De a kék annyira, de annyira kék! (király!) Amit láttam, tiszta absztrakció. Elképzeltem/láttam, ahogy a tanulók (vagy anno én) a kék csempével burkolt medence vízét hajtják. A víz fodra, vagy inkább az örvények adják a színek mélységét. Persze, az is lehet, féktelen hancúrozás folyik, gyermekek játéka. Az alakzatok függőlegesek, képzelet szülte, képzeletre hat..
A valamennyire biztos pont: az uszoda építését 1984-ben kezdték meg, de rövidesen elakadt. 1991-re készült el és sikerült átadni a testnevelés tagozatos nebulóknak. Az iskola azóta viseli a "nagy előd" nevét. [1] Ekkorra készülhetett el a funkcióhoz igencsak illeszkedő absztrakció – persze ez is kérdőjeles.
Források:
[1] Az iskola története: http://www.hajosarchive.directinfo.hu/uploads//pdf-ek/iskolatortenet.pdf

Cím alapján hasonló

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435472
Feltöltve
2021.03.05. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:16

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435473
Feltöltve
2021.03.05. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:16

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435480
Feltöltve
2021.03.05. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 21.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:18

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435475
Feltöltve
2021.03.05. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:16

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435479
Feltöltve
2021.03.05. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 23.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:18

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435474
Feltöltve
2021.03.05. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:16

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435476
Feltöltve
2021.03.05. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 18.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:16

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435477
Feltöltve
2021.03.05. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 18.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:16

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435478
Feltöltve
2021.03.05. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 23.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.05. 22:18

"Uszoda fríze" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435482
Feltöltve
2021.03.05. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 11.7mm • ISO80

435481

Összesen 11 fotó

Műlap története

21.03.08. 18:14
Göröntsér Vera publikálta "Uszoda fríze" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.