Felsőbagodi hősi emlékmű

Bagod, Kossuth Lajos utca 114.

Alternatív, helyi címek:I. és II. világháborús emlékmű

Bagod
Kossuth Lajos utca 114.

Avatás1932. június 19.

Hudetz Emil (kőfaragó)

Tóth Kata
2021.02.28. 17:48
Bagod település felsőbagodi részén áll az a hősi emlékmű, amelyet 1932-ben az első világháborúban elhunyt bagodi katonák emlékére emeltettek. [1] A terméskőből rakott gúla tetején félgömbön kitárt szárnyú turul látható. Az emlékmű felső részén domborműként első világháborús katonai sisak kapott helyet. Az első világháborús hősi halottak névsora fölé helyezték el a második világháború áldozatainak nevét tartalmazó emléktáblát. Az alkotó szignója az első világháborús emléktábla jobb sarkában olvasható: Hudetz, Szombathely.
A Zalamegyei Újság így számot be az emlékmű létrejöttéről:
"Az emlék, amely a község közepén emelt dombon parkírozott kis térségen áll, bakonyi konglomerát kőből készült s egyszerűségével artisztikusan hat. Felállításához hozzájárult — kevés kivétellel— a község apraja-nagyja. Ez az emlék példája annak, hogy szerény eszközökkel és kis összegekkel is lehet a hősökhöz méltó emléket felállítani s ebben nagy része volt Farkas Kálmán ny. főszolgabírónak. A tizenkilenc hős neve: Bajsz István, Cséri György, Farkas János, Gerencsér János, Horváth József, Kardos József, Kiss József, Kovács István, Kovács István, Pál Sándor, Petrevics János, Petrevics György, Petrevics Máté, Sanies Lajos, Somogyi Gyula, Somogyi József, Vaski András, Vaski Ferenc, Valter József. Figyelmet érdemel az emlék sokatmondó felirata: Ti éljetek azért, amiért mi meghaltunk." [2]
Források:
[1] Egyesületi és társadalmi hírek, in: Nemzeti Újság, 1932. június 23., 9. p. - A digitális változat előfizetéssel érhető el. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NemzetiUjsag_1932_06/?query=h%C5%91si%20eml%C3%A9km%C5%B1%20%2B%20bagod&pg=294&layout=s
[2] Hősi emlékmű-leleplezés Felsőbagodon, in: Zalamegyei Újság, 1932. június 21., címlap - https://library.hungaricana.hu/hu/view/ZalamegyeiUjsag_1932_2/?pg=244&layout=s

Tóth Kata műlapja


Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434621
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434629
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434623
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434622
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434630
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/400 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434624
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/320 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434625
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/250 • 14mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434628
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/50 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434626
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/125 • 12mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41

"Felsőbagodi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hudetz Emil (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
434627
Feltöltve
2021.02.28. 12:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/100 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.28. 12:41
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.02.28. 17:48
A közösség publikálta Tóth Kata "Felsőbagodi hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.