Gidófalva (Ghidfalău), Református vártemplom

Alternatív, helyi címek:Gidófalvi Jancsó Pál

Gidófalva (Ghidfalău)
Református vártemplom

Avatás2011. november 20.


Sántha Imre Géza
2021.03.14. 22:58
Az első magyar komikusként számontartott Jantsó Pál a székelyföldi Gidófalván született 1761-ben. Tanulmányait a híres nagyenyedi Kollégiumban végeste. Nagyszerű éneklése miatt Nagyszebenbe hívták kántornak. Tiszttartóként jutott el Kolozsvárra 1792-ben, ahol jó éneklése okán meghívták az alakuló, helyi színtársulatba, így ennek alapítótagjává vállt. Szerepeit nagyon komolyan vette, olyannyira, hogy esetlen megjelenése miatt is a közönség nevetett rajta, komikus lett belőle. Az 1821-ben megnyílt kolozsvári, Farkas utcai kőszínház egyik rendezője lett. Élete végén magányosan, szegény sorban élt, de számos támogatója akadt, sokan tisztelték, szerették. 1845 decemberében hunyt el, sírja a Házsongárdi temetőbe található ismeretlen helyen. Összetőrt sírkövének elkallódott darabját később megtalálták és ezt kiegészítve restaurálták és 2016-ban a magyar kormány támogatásával állították fel a temetőben, a család egy másik sírhelyénél. Ezen, köbe vésve többek közt ez olvasható: "ÚTTÖRŐ VOLT S ÉLTE / TAPSOK KÖZT FOLYT / S HABÁR KÜLÖNC / S KEDÉLYE MOGORVA VOLT / A SZÍNPADON / BOHÓZATOKAT VITT / A BÚS MAGYART / GYAKRAN FELDERÍTETTE / CSAK EGYSZER / SZOMORÍTOTTA MEG HAZÁJÁT / MIDŐN ELHAGYTA / SZÍNPADI PÁLYÁJÁT / S KÜZDELEM TELJES / ÉLETÉT BEVÉGEZTE / MOST E SZEGÉNY KŐ / SÍRJÁT HADD JELÖLJE / EMELTE AZT / EGY ÖREG TISZTELŐJE."
Szülőfalujában sem feledkeztek meg róla, 2011 őszén, születésének 250-ik évfordulóján az itt bemutatott dombormű-plakettet avatták fel tiszteletére a református templom körüli várfal belső oldalán, egy szintén az ő emlékére ajánlott kopjafa mellé. A dombormű a faluban élő Kövér György fafaragó-szobrász alkotása.
Források:
https://honlap.parokia.hu/lap/gidofalviegyhaz/cikk/mutat/jancso-pal-megemlekezes/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jancs%C3%B3_P%C3%A1l
További linkek
https://www.youtube.com/watch?v=NwE4okVgDOk



Cím alapján hasonló

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436432
Feltöltve
2021.03.14. 21:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/34 • 10.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:04

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436433
Feltöltve
2021.03.14. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/38 • 7.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:05

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436434
Feltöltve
2021.03.14. 21:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/38 • 9.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:06

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436435
Feltöltve
2021.03.14. 21:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/80 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:07

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436436
Feltöltve
2021.03.14. 21:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/75 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:07

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436437
Feltöltve
2021.03.14. 21:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/38 • 4.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:08

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436438
Feltöltve
2021.03.14. 21:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/25 • 26.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:08

"Jantsó Pál plakett" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
436439
Feltöltve
2021.03.14. 21:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/27 • 20.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.03.14. 21:08
Összesen 8 fotó

Műlap története

25 napja
Megérintettem a "Jantsó Pál plakett" alkotást
23.11.23. 10:19
Megérintettem a "Jantsó Pál plakett" alkotást
22.06.08. 14:47
Megérintettem a "Jantsó Pál plakett" alkotást
22.04.02. 08:25
Megérintettem a "Jantsó Pál plakett" alkotást
21.03.14. 22:58
Sántha Imre Géza publikálta "Jantsó Pál plakett" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.