Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei

Körösladány, Wenckheim Béla út 3.

Alternatív, helyi címek:A kőrösladányi katolikus templom domborművei

Körösladány
Wenckheim Béla út 3.
A templom keleti homlokzatán a bejárat felett.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2021.02.22. 05:52
A Körösmenti kisváros katolikus templomát Wenckheim József építtette a 19. század elején. [1]

A körösladányi római katolikus templom a volt kastélyparkban, a mai Wenckheim Béla utcában található. A templomot 1822-ben építik meg id. Cziegler Antal svájci származású építész [2] tervei alapján, és a Szeplőtelenül fogantatott Szűz néven szentelték fel.[1] A kis méretű kápolnát többször kibővítették és átépítették, arról nem találtam forrást, hogy a domborművek mikor kerültek a homlokzatra.

A homlokzaton három egyforma méretű mészkő dombormű található. Mindhárom alkotáson a katolikus vallás liturgikus eszközei láthatók. Többször lefestették, mely mára megkopott és lepereg az alkotásokról.

A bejárat feletti középső táblán egy díszes oltáriszentség tartó (monstrancia) látható. Jobb oldalán egy füstölő, tömjéntartó, (thuribulum) melyből füst szállt fel. Balján nyeles kerek végű szentelt víz szóró (aspersorium), alatta egy szentelt víz tároló edény (aspersorium). [3]

A jobb oldali dombormű közepén a damaszttal (palla) letakart áldoztató kehely (ciborum) áll, aljánál a kis kerek áldoztató tál, (paténa) látható. Jobbján a két kis kancsó, (ampolna) melyben a szentelt misebort és vizet tárolják. Az áldozat felmutatás során használt kis feszület (pacificale) és a csengőt középen háttérben ábrázolta az alkotó. Bal oldalon a misekönyv (missale) előtte a szentelt gyertya egy talpas gyertyatartóban (candelabrum).[3]

A bal szélső domborművön alul egy horgony (a remény szimbóluma) olajág, az élet jelképe, és egy kereszt. Rajtuk középen a Szentírás, Jézus Szent Szíve szimbóluma a lángnyelvvel, az isteni szeretet jelképe. [3]

Ottjártamkor éppen a tetőszerkezetet renoválták. Remélhetőleg a külső vakolat is sorra kerül majd.
Források:
[1] Wenckheim család: ]https://www.wenckheim.hu/korosladany.htm
[2] Alkotó: https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/czigler_antal_szuletesnapja__1767
[3] Liturgikus tárgyak: http://lexikon.katolikus.hu/L/liturgikus%20felszerel%C3%A9sek.html
További linkek
Templom: http://www.korosladany.hu/index.php/egyhazak
Régi fotó: https://www.wenckheim.hu/images/korosladany_katolikus_templom_1963_print_web_w.jpg

Cím alapján hasonló

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433419
Feltöltve
2021.02.17. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ9/1 • 1/200 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 22:59

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433420
Feltöltve
2021.02.17. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 22:59

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433423
Feltöltve
2021.02.17. 23:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/160 • 125mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:40

433421

433422

433430
Feltöltve
2021.02.17. 23:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 85mm • ISO200

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:58

433428
Feltöltve
2021.02.17. 23:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO200

433427
Feltöltve
2021.02.17. 23:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 95mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:57

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433433
Feltöltve
2021.02.17. 23:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:59

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433425
Feltöltve
2021.02.17. 23:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 85mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:57

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433424
Feltöltve
2021.02.17. 23:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 190mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:57

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433426
Feltöltve
2021.02.17. 23:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 155mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:57

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433429
Feltöltve
2021.02.17. 23:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 150mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:58

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433434
Feltöltve
2021.02.17. 23:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/400 • 220mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:59

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433432
Feltöltve
2021.02.17. 23:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/320 • 180mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:59

"Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Körösladány
Feltöltő
Azonosító
433431
Feltöltve
2021.02.17. 23:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/320 • 180mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.02.17. 23:59
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.02.22. 05:52
Benkő Gabriella Emese publikálta "Szeplőtelen Fogantatás-templom homlokzati domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.