Budapest, VIII. kerület, Fiumei u.

Alternatív, helyi címek:Fájdalmas anya, Pietás kereszt

A Fiumei úti temető 10-es parcellájában

Felállítás1924

Nem köztéri:Temető, sírkert
Előzmény
Pieta-szobor
Orbán Róbert
2021.02.26. 21:15
Tóth Istvánnak a Fiumei úti temetőben lévő Pietàja 1923-ban készült. [1] A Képzőművészeti Bizottság 1923 október 10-i ülésén a szobor elhelyezésével kapcsolatban több elképzelés is megfogalmazódott. Végül egy albizottság kiküldéséről határoztak, amelyik helyszíni szemle után hozta meg a döntést. [2] A magánépítési albizottság az 1923. október 22-i ülésén úgy határozott, hogy a legmegfelelőbb elhelyezés az volna, ha a szobrot "az igazgatósági épület melletti háromszög alatti kis téren helyeznék el, szemközt a kápolnával".[3] A szobor felállítására 1924-ben került sor. [4]
Tóth István 1985-ben megjelent tanulmánya az 1923-ban készült alkotást másolatnak tekinti. [5]
Ács Pál a Tóth István és Foerk Ernő munkásságáról szóló írásában (Tóth István tanulmányára hivatkozva) azt özli, hogy temető főbejáratával szemben álló Pietà az 1905-ben Nagyváradra készült alkotás másolata. [6]
A két mű valóban "szinte ugyanaz", de a fentebb fivatkozott jegyzőkönyvekben egyszer sem szerepel az, hogy egy másolatot állítanak fel. (A bizottsági üléseken Tóth István is részt vett.)
A képzőművészeti bizottság 1922. május 12-én döntött a szobor megvételéről, azt a műteremben meg is tekintették.[7] (Itt valószínűleg a gipváltozatról volt szó, mert a következő évben az kerül szóba, hogy a szobor faragása folyamatban van. )
A valószínűleg az történt, hogy a Tóth István által készített gipszváltozat alapján a kőfaragók a szobrot kétszer készítették el, először 1905-ben, azután 1923-ban. (Tehát a szoborból két példány készült.)

Az eredetileg a bejárat közelében álló szobor később átkerült a 10-es parcellába. Arra, hogy pontosan mikor, nem találtam adatot.
Források:
[1] A képzőművészeti bizottság ülése 1923. július 20-án - Fővárosi Közlöny, 1923. augusztus 17. 1955. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FovarosiKozlony_1923_3/?query=%22T%C3%B3th%20Istv%C3%A1n%22%20%2B%20Pieta&pg=46&layout=s
[2] A képzőművészeti bizottság ülése 1923. október 10-én - Fővárosi Közlöny, 1923. október 16. 2275. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FovarosiKozlony_1923_3/?query=%22T%C3%B3th%20Istv%C3%A1n%22%20%2B%20Pieta&pg=366&layout=s
[3] A magánépítési albizottság ülése 1923. október 22-én - Fővárosi Közlöny, 1923. november 2. 2423. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FovarosiKozlony_1923_3/?query=%22T%C3%B3th%20Istv%C3%A1n%22%20%2B%20Pieta&pg=518&layout=s
[4] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái (Budapesti Statisztikai Közlemények 69/1, 321. p- Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BpStatKozlemenyek_069_1/?query=%22T%C3%B3th%20Istv%C3%A1n%22%20%2B%20Pieta&pg=322&layout=s
[5] Tóth István: Tóth István (1861 - 1934) - Vasi Szemle 1985/1 126. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_1985/?query=%22T%C3%B3th%20Istv%C3%A1n%22%20%2B%20Pieta&pg=127&layout=s
[6] Ács Pál: Tóth István és Foerk Ernő munkásságáról - Vas Szemle, 2009/4, 472. p. - Előfizetést igényló digitális vátozat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_2009/?query=%22T%C3%B3th%20Istv%C3%A1n%22%20%2B%20Pieta&pg=489&layout=s
[7] A képzőművészeti bizottság ülése 1922. május 12. - Fővárosi Közlöny, 1922. május 19. 1412. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FovarosiKozlony_1922_2/?query=%22T%C3%B3th%20Istv%C3%A1n%22%20%2B%20Pieta&pg=383&layout=s

Példány
Pietà

Cím alapján hasonló

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434505
Feltöltve
2021.02.26. 19:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/160 • 15.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:38

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434504
Feltöltve
2021.02.26. 19:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 10.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:38

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434496
Feltöltve
2021.02.26. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 15.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:19

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434503
Feltöltve
2021.02.26. 19:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:38

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434494

434495
Feltöltve
2021.02.26. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

434497
Feltöltve
2021.02.26. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 7.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:19

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434509
Feltöltve
2021.02.26. 19:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:47

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434498
Feltöltve
2021.02.26. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 11.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:19

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434499
Feltöltve
2021.02.26. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:19

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434507
Feltöltve
2021.02.26. 19:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:38

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
434508
Feltöltve
2021.02.26. 19:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.26. 19:38
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.01.21. 11:59
Megérintettem a "Pietà" alkotást
21.02.26. 21:15
Orbán Róbert publikálta "Pietà" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.