Bagod, Kisfaludy utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Bagodi korpusz

Bagod
Kisfaludy utca
A ravatalozó mellett.

Felállítás2001

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2021.02.20. 17:25
A bagodi "nagytemető", amely a település Zalaegerszeg felé eső végén található, a 76-os út mellett, több szempontból is érdekes. Itt található a Boldogfai Farkas Imre, főszolgabíró emlékére emeltetett kápolna, amely meghatározza a temető arculatát (lásd adalék kép). A Boldogfai Farkas család fontos szerepet játszott a település történetében. [1]
A történelmi vonatkozású kápolna és síremlékek mellett figyelmet érdemel a ravatalozó mellé 2001-ben állíttatott temetői nagykereszt is. A római katolikus egyházközség a zalaegerszegi művészt, Hadnagy Györgyöt kérte fel a feszület elkészítésére, és az eredmény egy impozáns, 4 méteres, korpuszos kereszt lett. [2]
A kereszt felső részét átfogó bádogív, illetve a kereszt tövét díszítő levélmotívumok a környéken jellemző népies fa- illetve pléhkeresztek fomáját idézi fel. A korpusz egyszerű, de aprólékosan kidolgozott. A talapzaton elhelyezett tábla felirata: "Stat crux dum volvitur orbis - Áll a kereszt, míg forog a világ" - ez a kartauzi rend jelmondata. [3]
A bagodi önkormányzat 2017-ben saját költségen felújította a ravatalozót és a nagykeresztet is. [4]
Források:
[1] A Boldogfai Farkas család története - https://hu.wikipedia.org/wiki/Boldogfai_Farkas_csal%C3%A1d
[2] Hagynagy György életrajza, kiállításai, munkái - https://gocsejimuzeum.hu/zalai-muveszek-kislexikona/hadnagy-gyorgy
[3] Kartauzi rend - https://hu.wikipedia.org/wiki/Kartauzi_rend
[4] Beszámoló a felújításról - https://bagod.hu/bagod/palyazatok-projektek/a-zalaegerszeg-feloli-temeto-ravatalozojanak-felujitasa/

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433525
Feltöltve
2021.02.19. 13:16
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/320 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:16

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433524
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433516
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433523
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ35/10 • 1/320 • 5.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433517
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ41/10 • 1/250 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433520
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ45/10 • 1/200 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433518
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433519
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/125 • 14mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433522
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/100 • 23mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433515
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/320 • 4.6mm • ISO100

433514

Adalék vagy máshol

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Boldogfai Farkas Imre kápolnája a bagodi temetőben.
Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433540
Feltöltve
2021.02.19. 19:32
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 19:32
Boldogfai Farkas Imre...Teljes szövegBoldogfai Farkas Imre kápolnája a bagodi temetőben.Kevesebb szöveg

Élményképek

"Temetői nagykereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
433521
Feltöltve
2021.02.19. 13:15
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.19. 13:15
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.02.20. 17:25
A közösség publikálta Tóth Kata "Temetői nagykereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.