Budapest, IX. kerület, Illatos út 2-4.

Budapest
IX. kerület, Illatos út 2-4.
A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum II. emeleti folyosóján.

Felállítás2009


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
kalaposlány
2021.02.17. 15:34
Gvárdián Ferenc szobrászművész 2013-ban írt önéletrajzában olvashatjuk, hogy a budapesti Illatos úti Kézműipari Szakközépiskolába készített egy Jaschik Álmos bronz reliefet, 2009-ben. [1]

A reliefet a ma Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum nevet viselő intézmény második emeletén helyezték el, a folyosói falon, ahol lehetőségem nyílt azt megnézni és lefényképezni.

A bronz domborű alatt olvasható, egy kis réztáblán: "Iskolánk névadója / Jaschik Álmos / 1885-1950."

A Kézműipari Szakközépiskola 2009.03.18-én tartotta névadóünnepségét, melyen ünnepélyes keretek között vette fel a Jaschik Álmos nevét, s ettől az időponttól viselte a Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola nevet. [2]

A Jaschik Álmos név felvételéről, a Kisgrafika 2019/3. számában is olvashatunk. „Ebben az átalakulásban vállalt fontos szerepet korábbi igazgatóhelyettesként Varga Péter.” „Jaschik Álmos neve Varga Péter fejéből pattant ki évekkel azelőtt, hogy a hivatalos névválasztásra sor került.” [3]

A Jaschik örökében c. 2010-ben megjelent reprezentatív könyvben olvasni lehet, hogy miként és kiknek köszönhetően váltott nevet a Kézműipari Szakközépiskola. E könyv előszavában találtam ideillő bekezdést: „A névadóhoz, Jaschik Álmos polihisztor pedagógushoz hasonlóan az iskola közössége fontosnak tartja, hogy az elmélet helyett a tevékenység oldaláról közelítse meg a személyiségfejlesztést, és vallja, hogy a tárgyalkotás igazi kerete a csapatmunka, vagyis a jól működő közösség.” [4]

Jaschik Álmost (1885-1950) a XX. Század polihisztorának tartották. Grafikus, festő, iparművész, szakíró, művészetpedagógus és jelmeztervező volt. [5]
Források:
[1] Gvárdián Ferenc önéletrajza, 2013: https://www.budaors.hu/?module=news&action=getfile&aid=42027
[2] Jaschik Álmos név felvétele: Népszava 2009.03.18.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszava_2009_03/?query=jaschik%20%C3%A1lmos%20m%C5%B1v%C3%A9szeti%20szakk%C3%A9pz%C5%91%20iskola&pg=255&layout=s
[3] Az iskola névváltoztatása: Kisgrafika 2019/3. szám, 2. és 3. oldal: http://www.kisgrafika.hu/ujsag/kisgrafika-2019-3.pdf
[4] Dr. Fábián Györgyi: Jaschik örökében c. könyv
[5] Jaschik Álmos életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Jaschik_%C3%81lmos

kalaposlány műlapja


Cím alapján hasonló

"Jaschik Álmos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
433142
Feltöltve
2021.02.17. 08:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.02.17. 08:04

"Jaschik Álmos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
433178
Feltöltve
2021.02.17. 08:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.02.17. 08:34

"Jaschik Álmos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
433372
Feltöltve
2021.02.17. 14:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.02.17. 14:47

"Jaschik Álmos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
433148
Feltöltve
2021.02.17. 08:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.02.17. 08:12

"Jaschik Álmos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
433143
Feltöltve
2021.02.17. 08:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.02.17. 08:05

"Jaschik Álmos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
433144
Feltöltve
2021.02.17. 08:06
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.02.17. 08:06

"Jaschik Álmos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
433181
Feltöltve
2021.02.17. 08:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.02.17. 08:38
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.02.17. 15:34
kalaposlány publikálta "Jaschik Álmos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.