Orbán-Bencze kereszt

Bagod, Vitenyédi utca 25.

Bagod
Vitenyédi utca 25.
A vitenyédi harangláb mellett, a buszmegállóval szemben.

Felállítás1913

Wapper Ignác (kőfaragó)

Tóth Kata
2021.02.11. 10:34
A Bagodhoz tartozó Vitenyéden több útmenti kereszt kapott helyet. Ezeket a XX. században állíttatták vitenyédi lakosok, van olyan is köztük, amelyik ma már egy családi ház udvarán áll. Ebben az időszakban a kőfaragók már ellátták szignójukkal a kereszteket, síremlékeket. A vitenyédi harangláb mellett álló jó állapotú kereszt 1913-ban készült, alkotója Wapper Ignác zalaegerszegi kőfaragó mester. Legismertebb alkotása a zalaegerszegi polgármester, Kovács Károly síremléke, melynek domborműve a Soproni Iparkamara 1904-es kiállításán aranyérmet nyert. [1]
Zala megyében sírkövesként, kőfaragóként volt ismert, síremlékek mellett több temetői, útmenti keresztet készített. A vitenyédi Orbán-Bencze házaspár által álíttatott kereszt érdekessége, hogy az egyszerű korpuszos feszület alatt keskeny piedesztálon olvasós Mária-szobor figyelhető meg. Kezét imára emeli, jobbjában rózsafűzért tart.
A kereszt szépen felújított, az újrafestés mellett is minden lényeges információ olvasható rajta.
Források:
[1] Kovács Károly emlékköve - http://www.egerszeginfo.hu/szobrok-es-emlekmuvek/?szobor_id=31&oldal=6#.YCLRf2hKjIV

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Orbán-Bencze kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Wapper Ignác (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
432033
Feltöltve
2021.02.08. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.08. 22:23

"Orbán-Bencze kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Wapper Ignác (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
432032
Feltöltve
2021.02.08. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 7.2mm • ISO160

432029
Feltöltve
2021.02.08. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.08. 22:23

"Orbán-Bencze kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Wapper Ignác (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
432250
Feltöltve
2021.02.10. 15:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 7.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.10. 15:50

"Orbán-Bencze kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Wapper Ignác (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
432251
Feltöltve
2021.02.10. 15:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 7.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.10. 15:50

"Orbán-Bencze kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Wapper Ignác (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
432028
Feltöltve
2021.02.08. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 15.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.08. 22:23

"Orbán-Bencze kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Wapper Ignác (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
432026
Feltöltve
2021.02.08. 22:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 20mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.08. 22:23

"Orbán-Bencze kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Wapper Ignác (kőfaragó)
Település
Bagod
Feltöltő
Azonosító
432027
Feltöltve
2021.02.08. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 20mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.08. 22:23
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.02.11. 10:34
A közösség publikálta Tóth Kata "Orbán-Bencze kereszt" c. műlapját
21.02.10. 15:50
2 új fotót töltöttem az "Orbán-Bencze kereszt" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.