Warga család síremléke

Peresznye, Rákóczi utca

Peresznye
Rákóczi utca

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Horváth Sándorné (kőfaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.02.08. 16:16
Azokban a gradistyei horvát temetőkben, ahol a régi síremlékeket nem távolították el, szép számban találunk szobrokat, domborműveket. Különösen igaz ez a Sopron megyei (és a korábban Sopron megyéhez tartozott) falvakra, hiszen oda több kőfaragó műhely kínálata is eljutott. A szoborállításban szerepe volt a horvátok mély hitének (vallásosságának) és temetőkultúrájának is.
A horvátok szívesen helyezték el a sírokon azoknak a szenteknek a szobrait, amelyeket a közösségük (falujuk), a családjuk vagy saját maguk patrónusaiként tartottak számon. A presznyei temetőben Stefe Warga és családja síremlékén a kereszt mellett két életnagyságú szobor áll, az egyik Szűz Máriát, a másik Keresztelő Szent Jánost ábrázolja.
Keresztelő Szent János a szomszédos Horvátzsidány templomának védőszentje. Ott a a homlokzati fülkékben szintén Szent János és Mária szobra áll.
A Warga család síremlékét Horváth Sándorné csepregi kőfaragó készítette.
(Peresznyét 1950-ben csatolták át Sopron megyétől Vas megyéhez.)



Cím alapján hasonló

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431981
Feltöltve
2021.02.08. 13:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 27.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 13:39

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431974
Feltöltve
2021.02.08. 12:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 9.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 12:59

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431975
Feltöltve
2021.02.08. 13:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 13:01

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431976
Feltöltve
2021.02.08. 13:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 13:07

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431979
Feltöltve
2021.02.08. 13:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 12.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 13:33

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431982
Feltöltve
2021.02.08. 13:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 27.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 13:42

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431983
Feltöltve
2021.02.08. 13:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 20mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 13:46

"Warga család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth Sándorné (kőfaragó)
Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
431984
Feltöltve
2021.02.08. 14:06
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 32.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.08. 14:06
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.02.08. 16:16
Orbán Róbert publikálta "Warga család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.