Borgáta, Kossuth tér
További képek a Fotólistában

Borgáta
Kossuth tér

Felállítás1999


Orbán Róbert
2021.02.06. 21:39
A legenda szerint IV. Béla a tatárok elől menekülve a Kis-Somlyó-hegyen pihent meg. Ezen oknál fogva a hegyen osztozó mindkét településen, Borgátán és Kissomlyón fontosnak érzik, hogy megjelenítsék a királyhoz való kötődésüket.[1]
1999-ben Borgáta központjában állították fel a király szobrát. A mű elkészítését a Lesenyei Márta - Kiss Sándor szobrász házaspár közösen kezdte el, de a véglegesítés férje halála miatt Lesenyei Mártára maradt. [2]
A négyszög alapú posztamensen álló szobor az uralkodót királyi palástban ábrázolja. A palást egyben templom is, utalva arra, hogy IV. Béla volt az, aki a mongol vész után elkezdte az ország újjáépítését. Őt tekinthetjük a második honalapítónak.[3]

A Borgáta központjában lévő kis téren több érdekes monumentum is áll (szobor, domborműves emléktábla, harangtorony, fa harangláb, fogadalmi kereszt).
Források:
[1] Tersztyánszky Krisztina: Ahol a víz és a bor találkozik, Vas Népe, 2016. január 30. 9. p. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VasmegyeVasNepe_2016_01/?query=Borg%C3%A1ta%20%2B%20%22IV.%20B%C3%A9la%22&pg=396&layout=s
[2] Salamon Nándor: Új Szent István-szobrok Nyugat-Pannóniában - Vasi Szemle, 2002. 1. 11. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_2002/?query=borg%C3%A1ta%20%2B%20szobor&pg=20&layout=s
[3] Kanyó Ferenc: IV. Béla, a "második honalapító" - http://ujkor.hu/content/iv-bela-masodik-honalapito (Közzétéve: 2020: május 3.)



Cím alapján hasonló

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431731
Feltöltve
2021.02.06. 18:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 18:49

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431726
Feltöltve
2021.02.06. 18:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5200
ƒ45/10 • 1/320 • 100mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 18:48

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431581
Feltöltve
2021.02.05. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/125 • 13mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:03

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431587
Feltöltve
2021.02.05. 21:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 13mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:07

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431589
Feltöltve
2021.02.05. 21:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 67.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:15

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431594
Feltöltve
2021.02.05. 21:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 67.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:23

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431616
Feltöltve
2021.02.05. 21:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 40.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:50

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431588
Feltöltve
2021.02.05. 21:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 89.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:09

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431617
Feltöltve
2021.02.05. 21:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 29.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:53

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431601
Feltöltve
2021.02.05. 21:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 60.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:39

"IV. Béla" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431619
Feltöltve
2021.02.05. 21:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.05. 21:57
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.02.06. 21:39
Orbán Róbert publikálta "IV. Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.