Hősök emléktáblája

Borgáta, Kossuth tér

Borgáta
Kossuth tér
Az evangélikus harangtorony falán

Avatás1922. augusztus 6.


Orbán Róbert
2021.02.06. 21:32
Ez a fontos és értékes alkotás az előtte álló lombos fa miatt tavasztól őszig szinte "láthatatalan".
Borgátán az első világháborúban elesettek számára 1922 augusztusában állítottak emléktáblát. Magánkezdeményezésre készült, de a közelebbi körülményekről a tábla szövege és a sajtóban megjelent hír egy kicsit eltérő információkat közöl.

A Magyarság című lap 1922. augusztus 11-i számában ezt olvashatjuk:
"Koczor Kálmán evangélikus és Czuppon Sándor római katolikus tanítók kezdeményezésére, a celldömölki járásban már több község állított a világháborúban hősi halált halt fiainak emlékművet. E hó 6-án a 450 főnyi lakosú Borgáta kisközségben leplezték le a vörös márvány alapba foglalt domborművet, melyet a borgátai torony oldalában helyezték. Nemcsak a község népe adakozott az emlékműre, hanem az Amerikába szakadt Böröcz testvérek is küldtek 23.000 koronát. A domborművet Bődy Kálmán szobrászművész készítette, egy magyar katona az elesett bajtárs fakeresztjére borul. A márvány aljára a 18 borgátai hős neve is fel van vésve."[1]
A táblán lévő felirat:
"Az amerikai Böröcz testvérek adakozásából és gyűjtéséséből állíttatta bajtársi szeretettel Czuppon Gyula tanító."
A Néptanítók lapja szerint ebben az időszakban Czuppon Gyula [2] volt a katolikus, Koczor Kálmán [3] pedig az evangélikus gyerekek tanítója.

A Bődy Kálmán készítette domborművet "vörös márvány" táblán helyezték el. A nálunk vörös márványnak mondott kőzet többnyire a Gerecsében (pl. Tardoson, Piszkén, Pisznicén, stb.) található kemény mészkő elnevezése. [4]
Források:
[1] Hősök emléktáblája Borgátán - Magyarság, 1922. augusztus 11. 8. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarsagMilotayPetho_1922_08/?query=Borg%C3%A1ta%20%2B%20%22B%C5%91dy%20K%C3%A1lm%C3%A1n%22&pg=109&layout=s
[2] Iskolatársak találkozása - Néptanítók lapja, 1924. június 15. (21 - 22. szám) 11. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NeptanitokLapja_1924/?query=Borg%C3%A1ta%20%2B%20%22Czuppon%20Gyula%22&pg=318&layout=s
[3] Koczor Kálmán - Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei, Budapest, 1937. - 736. p. Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarVarosokVarmegyekMonografiaja_023/?query=Borg%C3%A1ta%20%2B%20%22Koczor%20K%C3%A1lm%C3%A1n%22&pg=781&layout=s
[4] Babinszki Edit: A "gerecsei vörös márvány" - Természet Világa, 2015. december - http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2015/tv1512/bab.html



Cím alapján hasonló

"Hősök emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431732
Feltöltve
2021.02.06. 18:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5200
ƒ45/10 • 1/500 • 100mm • ISO900

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 18:54

"Hősök emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431358
Feltöltve
2021.02.03. 13:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 28.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.03. 13:20

"Hősök emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431360
Feltöltve
2021.02.03. 13:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 35.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.03. 13:29

"Hősök emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431361
Feltöltve
2021.02.03. 13:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.03. 13:36

"Hősök emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431362
Feltöltve
2021.02.03. 13:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.03. 13:44

"Hősök emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431363
Feltöltve
2021.02.03. 14:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ65/10 • 1/125 • 215mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.03. 14:09

"Hősök emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borgáta
Feltöltő
Azonosító
431359
Feltöltve
2021.02.03. 13:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.03. 13:23
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.02.06. 21:32
Orbán Róbert publikálta "Hősök emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.