Válya Miklós síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út
További képek a Fotólistában

a Fiumei úti temetőben - 10. parcella 3 - 10-es sírhely

Felállítás1913


Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2021.02.06. 21:36
A síremléken lévő vers már alig olvasható:

„ Kötelességben és egyszerűségben nagy valál,
csak honszerelmed volt még nagyobb.
Tenmagad erényeit tanítványaidba plántálád:
hű honleányok által a haza legyen nagyobb." [1]

A reliefen egy virágokat öntöző lányt látunk.

A dombormű és a költemény egyaránt az elhunyt hivatására utal. A pedagógusokat korábban gyakran hasonlították az ifjakat nevelő kertészekhez. Válya Miklós, akinek a síremléket állították, tanár volt. Előbb a Dohány utcai leányiskolában tanított, majd 1891-től 1911-ig a X. kerületben a Szent László téri polgári leány- és nőipariskola igazgatójaként dolgozott.[2] '1912-ben öngyilkos lett. Síremlékét Sződy Szilárd készítette el, a dombormű mellett a felesége által írt vers olvasható. Az állítás éve: 1913. [4]
Források:
[1] Hofbauer Aladár: Halottak Napján - Néptanítók Lapja, 1924. november 3. 15. p. - Előfizetést igényló digitális változat - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NeptanitokLapja_1924/?query=%22V%C3%A1lya%20Mikl%C3%B3s%22%20%2B%20doh%C3%A1ny&pg=590&layout=s
[2] Iskolánk múltja - Budapest - X. ker. Szt. László-téri polgári leány- és nőipariskola értesítője, Budapest, 1937., o. n. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B4225_B4252_1937/?query=%22V%C3%A1lya%20Mikl%C3%B3s%22%20meghalt&pg=3&layout=s
[3] Öngyilkos iskolaigazgató - Pesti Hírlap, 1912. április 21. 13. p. - Előfizetést igényló digitális változat: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1912_04/?query=%22V%C3%A1lya%20Mikl%C3%B3s%22%20meghalt&pg=804&layout=s
[4] 10. parcella - Budapesti Negyed, 1999/3 - http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat011.htm




Cím alapján hasonló

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431750
Feltöltve
2021.02.06. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 6.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 20:14

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431753
Feltöltve
2021.02.06. 20:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 6.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 20:31

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431751
Feltöltve
2021.02.06. 20:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/125 • 10.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 20:21

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431749
Feltöltve
2021.02.06. 20:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 10.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 20:10

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431754
Feltöltve
2021.02.06. 20:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 20:35

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431748
Feltöltve
2021.02.06. 19:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/250 • 33.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 19:58

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431755
Feltöltve
2021.02.06. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.02.06. 20:38

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431756
Feltöltve
2021.02.06. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.06. 22:42

"Válya Miklós síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431757
Feltöltve
2021.02.06. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.06. 22:42
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.02.07. 07:33
A "Válya Miklós síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.06. 22:42
2 új fotót töltöttem a "Válya Miklós síremléke" műlaphoz
21.02.06. 21:36
Orbán Róbert publikálta "Válya Miklós síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.