Csernáton (Cernat), Felsőcsernáton

Csernáton (Cernat)
Felsőcsernáton
Felsőcsernátonban, az Ikafalvára vezető főút mellett található iskola előtti téren.

Avatás2007. augusztus 17.


Sántha Imre Géza
2021.02.06. 20:19
A felsőcsernátoni Bod Péter nevét viselő Általános Iskola előtti téren áll a székely észjárású igazságkeresés egyik kiemelkedő, meghurcolt személyiségének Dr. Rákossy Árpádnak (1902-1972) a portrészobra. A falu szülötte ő, a trianoni trauma után került Budapestre, ahol elvégezte a jogi egyetemet. Dévaványán nyított ügyvédi irodát. A II. bécsi döntés után visszatelepült szülőföldjére Sepsiszentgyörgyön lett járásbíró. A román adminisztráció visszatérése után néhány évvel, 1948-ban visszatért Magyarországra. "Kecskeméten a Megyei Bíróság tanácsvezető bírója lesz 1950-ben. Ebben az időben a bolsevizmus szennyes áradata tetőzött a bíróságok táján is. A hatalom elvárta a bíráktól, hogy osztályharcos ítéletet hozzanak, ne tartsák be az esküjükben foglaltakat, hagyják figyelmen kívül a Mózes V. könyve I. versében megfogalmazott, több ezer éves erkölcsi törvényt, miszerint ,,el ne ferdítsd az ítéletet, személyt ne válogass". Ezerre tehető azoknak a bíráknak a száma, akik nem voltak hajlandók az igazság helyett a hatalmat szolgálni, inkább elhagyták a pályát. Dr. Rákossy Árpád utolsónak maradt a vártán, tanúbizonyságot téve népe feltétlen igazságszeretetéről. Hű maradt esküjéhez (...)"-írja róla Fetési András budapesti tanár. 1950 őszén az ÁVH letartóztatta és a börtönben brutálisan megkínozták. Négy év hat hónap letöltendőt kapott egyébb mellékbűntetésekkel. 1956 tavaszán szabadult a márianosztrai börtönből. A kecskeméti konzervgyárban kapott kétkezi munkát.
"Az 1956-os forradalomban aktívan részt vett. Beválasztották a munkástanácsba, a fegyelmi bizottság elnöke lett. Elfoglalják a párt- és szakszervezeti irodákat. Tiltakozott a párt szervezkedése ellen, a szakszervezetek eddigi munkásáruló tevékenységét élesen elítélte. Aláírást gyűjtött az egyik munkástanácstag szabadon bocsátása érdekében, akit ártatlanul tartóztattak le. A tanács ülésein szenvedélyes felszólalásaiban a kommunisták és a szovjet megszállókkal szembeni ellenállásra buzdított. Nem ismeri el a Kádár-kormányt. Minden törvényes hozzájárulást megszerez ahhoz, hogy megszervezze a politikai foglyok érdekvédelmi szervezetét a megyében. Az alakuló ülés november 4-ére volt kitűzve. Ekkor támadtak a szovjetek."- emlékezik róla Fetési András. 1959-ben újra letartóztatták és 4 év szabadságvesztésre itélték. A börtönévek után egyszerű, szegényes környezetben élhetett családjával. 1972-ben hunyt el és végakarata szerint holttestét hazahozták szülőfaluja temetőjében. Ezzel a gesztusával a székelyekhez való ragaszkodását is kifejezte.
1990-ben a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa az ’51-ben az ellene és társai ellen hozott ítéleteket hatályon kívül helyezte. Ezután számos elismerésben részesült: a ’45—56 közötti politikai elítéltek közössége posztumusz a Szabad Magyarországért Érdemkereszttel tüntette ki, az 1956-os forradalom 50-ik jubileuma alkalmából a Sólyom László köztársasági elnök az ’56-os Emlékérmet és Emléklapot adta át tiszteletére, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége a Hazáért érdemkereszt aranyfokozatával kitüntetést adományozta. A Kecskeméti Megyei Bíróság épületében márványtábla örökíti meg dr. Rákossy Árpád nevét, emlékét.
Az itt bemutatott mellszobrát a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmával, a családtagok jelenlétében avatták fel 2007 augusztusában.
Források:
https://www.3szek.ro/load/cikk/2234/szobor-dr-rakossy-arpadnak-jegyzet
https://www.3szek.ro/load/cikk/2250/rakossy-arpad-emlekezete
https://www.3szek.ro/load/cikk/2265/csernaton_fohajtasa



Cím alapján hasonló

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431672
Feltöltve
2021.02.06. 16:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/170 • 15.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:33

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431673
Feltöltve
2021.02.06. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/60 • 15.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:34

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431674
Feltöltve
2021.02.06. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/350 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:34

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431676
Feltöltve
2021.02.06. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/500 • 11.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:34

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431687
Feltöltve
2021.02.06. 16:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/125 • 22mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:46

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431688
Feltöltve
2021.02.06. 16:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/350 • 9.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:46

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431689
Feltöltve
2021.02.06. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/550 • 5.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:50

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431690
Feltöltve
2021.02.06. 16:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/58 • 35.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:51

"Rákossy Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csernáton (Cernat)
Feltöltő
Azonosító
431691
Feltöltve
2021.02.06. 16:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/600 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.02.06. 16:51
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.02.06. 20:19
Sántha Imre Géza publikálta "Rákossy Árpád" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.