Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A ferences templom homlokzati domborműve

Zalaegerszeg
Gasparich Márk utca 1.
Az olai, Jézus Szíve ferences templom főhomlokzatán.

Avatás1927. szeptember 25.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2021.02.05. 10:46
A zalaegerszegi ferences templomot Mindszenty József építtette az 1920-as években, amikor a városban jelentős építkezések folytak: Czobor Mátyás polgármestersége alatt iskolák, szociális intézmények, új közetmető, bérházak jöttek létre, bővültek . [1]
A templom Kotsis Iván tervei alapján két évig épült 1925-1927 között. 1927. szeptember 25-én szentelte fel Mikes János, szombathelyi megyéspüspök. [2]
Főhomlokzatán nagy méretű, látványos dombormű kapott helyet. A relief központi eleme az Isten szeme ábrázolás [3], amely a város "nagytemplomán", a Mária Magdolna plébániatemplomon is látható (lásd csatolt műlap).
A ferences templom homlokzatán a mindent látó, óvón ránk tekintő szem körül a szentséget hangsúlyozó sugárnyaláb, illetve a Szentháromságra utaló háromszög motívum jelenik meg. Az egész kompozíciót felhőgomoly öleli körül, amely az isteni jelenlét jelképe. Jobbról és balról egy-egy puttószerű angyalfigurát látunk.
A templomot 2004-ben felújították, ekkor a homlokzati díszítő elemek is megújultak, szép állapotban vannak.
Források:
[1] Czobor Mátyás élete - https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Czobor_M%C3%A1ty%C3%A1s
[2] A templom története - http://www.ferencesekzeg.hu/tortenet/
[3] Isten szeme ábrázolás - https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Isten_szeme

Tóth Kata műlapja

Tagi gyűjteményben
Zalaegerszegi homlokzatok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Isten szeme" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431450
Feltöltve
2021.02.04. 11:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ45/10 • 1/400 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.04. 11:33

"Isten szeme" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431451
Feltöltve
2021.02.04. 11:33
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ38/10 • 1/500 • 6.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.04. 11:33

"Isten szeme" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431443
Feltöltve
2021.02.04. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ55/10 • 1/160 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.04. 11:28

"Isten szeme" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431442
Feltöltve
2021.02.04. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/250 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.04. 11:28

"Isten szeme" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431447
Feltöltve
2021.02.04. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/160 • 14mm • ISO100

431445

431446
Feltöltve
2021.02.04. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.04. 11:28

"Isten szeme" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431444
Feltöltve
2021.02.04. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/125 • 23mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.04. 11:28

Adalék vagy máshol

"Isten szeme" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431448
Feltöltve
2021.02.04. 11:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ49/10 • 1/250 • 10.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.02.04. 11:28
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.02.05. 10:46
A közösség publikálta Tóth Kata "Isten szeme" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.