Dekoratív faliplasztika

Budapest, I. kerület, Szent György tér 2.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
I. kerület, Szent György tér 2.
Az oroszlános udvarból nyíló múzeum előterében állt az alkotás.

Elbontás1986
Felállítás1969

Juhász Árpád (ötvösművész)
Schrammel Imre (keramikus)

Nem köztéri:Múzeum területe
Ády
2021.02.05. 15:19
Az alkotás a Budavári Palota E épületében újonnan kialakított Budapesti Történeti Múzeum alagsorának oldalfalát díszítette.
A munkára művészpárosokat pályáztattak, így nyerte el a megbízást Juhász Árpád Munkácsy-díjas ötvösművész és Schrammel Imre Munkácsy-díjas keramikus. A kilencszer három és fél méteres falat takaró rusztikus samottfalat Schrammel Imre készítette. Erre került Juhász Árpád kazánlemezből készült modern fém kompozíciója, amit Hartmann Schedel Krónika korabeli metszete inspirált és a budai várat ábrázolta. A mű geometrikus formákból, síkokból és ívekből, lemezekből, rudakból hegesztve és csavarozva áll össze. A frízszerű plasztika egy keresztet formált, amely az európai kereszténységet jelképezte, és utalt arra az „őrző" szerepre is, melyet az egykori Buda betöltött.

1986-ban az alkotást lebontották. A samott rész megsemmisült, de a fémelemeket megmentették. Elvileg ideiglenes hordozóállványra felszerelve 2006-ig látható volt. Akkor azt is lebontották.

Alkotó, a művéről:
"A mű kivitelezésével kapcsolatos állásfoglalásom:

Az egykori élő vár rendeltetése:
Erődítmény támadások ellen, védelmi gócpont.

Megjelenési formája:
Egyik oldalról folyóval határolt magas "bevehetetlen" várfalak, bástyák, melyek fönt tagolt, erőteljes építményekkel végződnek, ill. folytatódnak, helyet adva védőknek, ágyúnak, harci gépnek, fegyvernek.

Munkában fenti lényeget szeretném a samott és a vaslemez nyelvén kifejezni:
A samott fal alul nagy, nyugodt formákkal kezdődik, majd erőteljes ritmusú formákkal folytatódik. Ezekkel az egymásra épített formákkal szeretném kifejezni a várban jelentkező hasonló jelleget (gyilokjárók, bástyák, belső, szúfolt város stb).
Ezek a formák a kompozíciónak megfelelően bizonyos erővonalakat alkotnak, és ezen erővonalak mentén kap helyet a vas, kiegészítve, gazdagítva a samott kompozíciót, (mint ahogy az egykori várban is valahol itt jelent meg a fém, fegyverek, vértek, harci gépek formájában).

Szerintem egy ilyen mű képes asszociálni az élő vár ritmikus, dinamikus életét.
Nem utolsósorban szeretnék megemlíteni egy fontos tényezőt, hogy tulajdonképpen két anyagból kell egy művet létrehozni... következésképpen amíg a két anyag nem áll össze formailag szerves egésszé, addig nem lehet beszélni kompozícióról, műről!
Éppen ezért, a két anyaggal kísérletezni kell, vázlatokat kell készíteni az egységes formanyelv érdekébe, és csak ez után jöhet szóba a kompozíció problémája." [1]

"...A várpalota helyreállítását irányító építészek több olyan művészi alkotást terveztek, amely — művészi szinten — funkcionális feladatot tölt majd be a múzeumban. Ezek közül mutatunk be néhányat az olvasónak.
A kiállítási termekből az alsó szintre érkezve, a lépcsővel szemközti falat Schrammel Imre kerámikusművész és Juhász Árpád ötvösművész közös alkotása díszíti. A mű feladata némi tájékoztatást adni a látogatónak, hogy a továbbiak során olyan termekbe jut, amelyek Zsigmond és Mátyás korába vezetik vissza. Nem könnyű feladatot kapott a két művész, mert nemcsak két önálló műfajt kellett egységbe fogniuk úgy, hogy egyik se legyen alárendelve a másiknak, de még bizonyos gyakorlati feladatokat is szem előtt kellett tartaniuk.
Nem árulunk el titkot, ha megjegyezzük: e műről sok vita folyt és folyik. Lényegében itt is arról van szó, hogy az adott rendeltetésű, adott helyen elhelyezett művészeti alkotás milyen stiláris megfogalmazásban valósuljon meg. Például: amennyiben a helyreállított belső tér gótikus, a művész a feladatot — esetleg valamilyen hasonló, egykori tárgyat véve kiindulásnak — a gótika stílusában, vagy teljesen figyelmen kívül hagyva azt, korunk szellemében, mai eszközökkel oldja-e meg? Ma már a legtöbb szakembernek az az álláspontja, hogy egyik megelőző korszakot sem szabad utánozni, éppen ellenkezőleg, a ma nyelvén kell a művésznek megszólaltatnia alkotását, de úgy fogalmazva azt, hogy belesimuljon az egészbe, ne bontsa meg az összhatást. Ez az elgondolás érvényesül a várpalotánál is...." [2]
Források:
[1] Juhász Árpád 1936-1971, ötvösművész emlékkiállítás katalógus (Budapest, 2007)
Magyar Iparművészet, 2007 (14. új folyam, 2. szám) 39. o.
[2] Tükör, 1967. március 28. (4. évfolyam, 13. szám) 8. o.
További linkek
Juhász Árpád ötvösművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2038
Schrammel Imre keramikus életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4053
Göröntsér Vera
2021.02.11. 11:24
Az alkotás létrehozása során problémát jelentett, hogy a két művész – a keramikus oldalát bemutató jegyzet szerint – eltérő módon értelmezte a megadott témát. Az alkotás a lejárattal szemközti falat töltötte ki. A cél az volt, hogy az érkezőt a múltba vezesse vissza, tájékoztassa, hogy az ottani termek Zsigmond és Mátyás korába vezetik.
"Schrammel abból indult ki, hogy a "vár" funkcióját kell megfogalmaznia művében: ez a védekezés, a támadás kivédése. Ennek fogalmát az egy résbe húzódó "sündisznótüskék" jelképezik. Ezért a rétegesen megformált kerámia réseibe beleépülő, szembe meredő fémkonstrukció ezt a gondolatot kellett volna, hogy szolgálja. Ami a kerámiát illeti, Schrammel ez időre már szakított minden illusztrativitással: elvetette azt a megoldási lehetőséget, hogy a sok stílusú, a múlt század során eklektikus stílusban átépített Várpalota stílus-pluralizmusát újabb történelmi stílusutánzással növelje. A 30 m2-es falikerámia egymást fedő, egymásra épülő rétegeivel a budai Várhegy évszázadok során keletkezett történelmi rétegeinek egymásutániságát kívánja felidézni, s egyúttal az épület tektonikájához is jól illeszkedik. E művel sikerült ízig-vérig korszerű alkotást létrehoznia, annak ellenére, hogy a ráillesztett ötvösszerkezet más felfogást képvisel."
Források:
Láncz Sándor: Schrammel Imre (Mai Magyar Művészet sorozat, Képzőművészeti kiadó V., Budapest, 1978.)

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Dekoratív faliplasztika" c. alkotás fotói

Alkotók
Juhász Árpád (ötvösművész)Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431343
Forrás
Juhász Árpád 1936-1971, ötvösművész emlékkiáltás katalógusa (Budapest, 2007)
Feltöltve
2021.02.02. 19:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.02.02. 19:49
Archív felvétel

"Dekoratív faliplasztika" c. alkotás fotói

Alkotók
Juhász Árpád (ötvösművész)Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431344
Forrás
Juhász Árpád 1936-1971, ötvösművész emlékkiállítás katalógusa (Budapest, 2007)

431342

"[A kép a mű központi részletéről készült az átadáskor.]"

431345

Évszám
1969
Feltöltve
2021.02.02. 19:53
Képinfó
Alkotó a képen
(Juhász Árpád)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.02.02. 19:53
1969, Archív felvétel
"[A kép a mű központi részletéről készült az átadáskor.]"

"Dekoratív faliplasztika" c. alkotás fotói

Mai Magyar Művészet sorozat
Alkotók
Juhász Árpád (ötvösművész)Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
432279
Forrás
MMM | Schrammel Imre, p. 13.
Évszám
1969
Feltöltve
2021.02.11. 11:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.11. 11:00
1969, Archív felvétel
Mai Magyar Művészet sorozat

"Dekoratív faliplasztika" c. alkotás fotói

A plasztika felrakása előtt.
Alkotók
Juhász Árpád (ötvösművész)Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
432281
Forrás
Schrammel album, 2003., p. 93..
Évszám
1968
Feltöltve
2021.02.11. 11:03
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.11. 11:03
1968, Archív felvétel

A plasztika felrakása előtt, részlet.

432282
Forrás
Schrammel album, 2003., p. 93..
Évszám
1968
Feltöltve
2021.02.11. 11:03
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.11. 11:03
1968, Archív felvétel
A plasztika felrakása előtt, részlet.

Adalék vagy máshol

"Dekoratív faliplasztika" c. alkotás fotói

Vázlat
Alkotók
Juhász Árpád (ötvösművész)Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
432280
Forrás
Schrammel album, 2003., p. 88..
Évszám
1967
Feltöltve
2021.02.11. 11:03
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.02.11. 11:03
1967, Archív felvétel
Vázlat

"Dekoratív faliplasztika" c. alkotás fotói

A lebontott budavári munka 2006-ban.
Alkotók
Juhász Árpád (ötvösművész)Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431526
Forrás
Juhász Árpád 1936-1971, ötvösművész emlékkiállítás katalógusa (Budapest, 2007)
Évszám
2006
Feltöltve
2021.02.05. 11:30
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.02.05. 11:30
2006, Archív felvétel

431525

431527

A mű leszerelt elemei 2006-ban.

431346

2021.02.02. 20:13

Ády 21.02.02. 20:13

431347

431348

431349

431350

431351

431352
Forrás
Juhász Árpád 1936-1971, ötvösművész emlékkiállítás katalógus (Budapest, 2007)

431353

431354

Alkotás részlete
(Juhász Árpád [1936-1971] életmű-kiállítása. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Ponton Galériája, Budapest, 2007. február 27-március 10.)
Fotó: Fövényi Sándor
Alkotók
Juhász Árpád (ötvösművész)Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
431529
Forrás
Magyar Iparművészet, 2007 (14. új folyam, 2. szám) 39. o.
Évszám
2007
Feltöltve
2021.02.05. 13:03
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.02.05. 13:03
2007, Archív felvétel
Alkotás...Teljes szövegAlkotás részlete
(Juhász Árpád [1936-1971] életmű-kiállítása. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Ponton Galériája, Budapest, 2007. február 27-március 10.)
Fotó: Fövényi SándorKevesebb szöveg
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.02.11. 11:24
A "Dekoratív faliplasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.11. 11:03
3 új fotót töltöttem a "Dekoratív faliplasztika" műlaphoz
21.02.11. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Dekoratív faliplasztika" műlaphoz
21.02.05. 15:43
A "Dekoratív faliplasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.05. 15:19
Ády publikálta "Dekoratív faliplasztika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.