Gellénháza, Olajbányász körút 6.

Gellénháza
Olajbányász körút 6.
A művelődési házba belépve egyből a lábunk előtt (alatt) hever.

Készítés1957

Pleidell János (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2021.02.02. 20:22
Zala megyében már a II. világháborút megelőzően folyt kőolaj kitermelés a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) által. A MAORT államosítását követően az 50-es évek elején további próbafúrásokat végeztek Nagylengyel és Gellénháza térségében. Az első kísérlet kudarcot vallott, azonban egy évre rá olajat találtak. A térség fejlődésnek indult. Ekkor épült fel Gellénházán többek között az "olajos" lakótelep, általános iskola és művelődési ház is.[1][2]

Eredetileg üvegablakokat kerestem volna az intézményben, de amikor visszajelzést (és fényképeket) kaptam vezetőjétől magam is meglepődtem, hogy mit rejt még az épület.

A művelődési ház bejárati ajtaja előtt a padlóban látható az építési évszám: 1957. Az aulába érve lábunk alatt hever egy fantasztikus padlómozaik. A téglalap alakú alkotáson őshüllők, dinoszauruszok, halak láthatóak, körbe az alábbi felirat olvasható:

"Tudományos kutatás alapján feltehetőleg nagy tömegben elhullott állatok bomlásterméke az ásványolaj"

Paleontológusi ismeretek hiányában a padlómozaikon ábrázolt hüllők egyenkénti beazonosítására, bemutatására nem szívesen vállalkoznék. Meglehetősen izgalmas volt a fotózás; sehol egy karzat, sehol egy erkély vagy emelet, ahonnan teljes egészében "be lehetne fogni". Végül egy közel három méter magas létrát vettem igénybe, melyen próbáltam leküzdeni tériszonyomat. Nagy kő esett le a szívemről, amikor ismét biztos talajt fogtak lábaim.

Szignót sajnos sehol sem találtam, próbálok fényt deríteni az alkotó kilétére.

FRISSÍTÉS!!! (2023.02.18.)
Teljesen véletlenül de rábukkantam az alkotó személyére, aki nem más mint Pleidell János festőművész. A Magyar Építőipar 1958. februári száma fél oldalt szentelt a Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat kulturházának bemutatására. E sorok között olvasható, hogy a "figurális márvány padló mozaik" Pleidell János keze nyomát viseli.[3]
Források:
[1] Az olajosok és a falu: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/lovaszi-9286/az-olajosok-es-a-falu-9471/
[2] Gellénháza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Gell%C3%A9nh%C3%A1za
[3] Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat - Magyar Építőipar, 1958 (7. évfolyam, 1-12. szám)1958-02-01 / 1-2. szám: https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarEpitoipar_1958/?pg=16&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
További linkek
Pleidell János életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3748

Szapet műlapja

Kapcsolódó
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431033
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:21

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431034
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO3200

431035

431036
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/60 • 21mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:21

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431037

431038

431048
Feltöltve
2021.01.30. 10:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/50 • 26mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:36

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431040
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:21

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431041
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/30 • 45mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:21

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431042

431044
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/40 • 34mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:21

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431045
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/40 • 45mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:21

"Padlómozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Pleidell János (festőművész)
Település
Gellénháza
Feltöltő
Azonosító
431046
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/50 • 32mm • ISO3200

431047

431043
Feltöltve
2021.01.30. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/50 • 25mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.01.30. 10:21
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.02.02. 20:22
Szapet publikálta "Padlómozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.