József Attila - A Dunánál

Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca 3.

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:József Attila szobor és dombormű

Zalaegerszeg
Gasparich Márk utca 3.

Elbontás2004
Avatás1998. október 9.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Tóth Kata
2021.01.15. 21:20
A zalaegerszegi József Attila Általános Iskola 1958-ban nyílt meg. 2003-ig működött a tanintézmény a Gasparich utcai épületben.[1] 1998. októberében Hadnagy György készített szobrot az iskola névadójáról. [2] A fából készült műalkotást a költő A Dunánál című költeménye ihlette. A nagy méretű fa szobor József Attilát ábrázolja a Duna partján ülve, kezében nyitott könyvvel. A szobor az iskolában egy magas posztamensen kapott helyet, hátterét a művész által készített dombormű adta. A dombormű a Duna hullámzását idézi, közepén vonatkerekekkel, amely a költő kettévágott életét, tragikus halálát jelképezi. Az iskola 2003-as bezárása után az alkotás sorsa sokáig kérdéses volt. Miután 2004-ben eldőlt,hogy az épület idősek otthonának fog helyet adni, a Landorhegyi városrészben lévő József Attila Városi Könyvtár "befogadta" a költő szobrát, a domborműnek pedig a közeli Landorhegyi Általános Iskola adott otthont. Az alkotó nem tartja a legideálisabb helyzetnek a dombormű és a szobor különválasztását, de örül, hogy láthatóak, közösségi terekben kaptak helyet. [3]
Források:
[1] Búcsú tanévtől és iskolától, in: Zalai Hírlap, 2003. június 19., p. 4. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/ZalaiHirlap_2003_06/?query=%22J%C3%B3zsef%20Attila%20szobor%22%20zalaegerszeg&pg=247&layout=s
[2] Beszámoló a szoboravatásról, in: Zalai Hírlap, 1998. október 10., p. 3. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/ZalaiHirlap_1998_10/?query=%22Hadnagy%20gy%C3%B6rgy%22%201998&pg=122&layout=s
[3] A műalkotásról készült fotókat és az információkat az alkotó, Hadnagy György bocsátotta rendelkezésemre.

Tóth Kata műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"József Attila - A Dunánál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
429695
Forrás
Zalai Hírlap, 1998. 10. 10. - Melles Ferenc fotója
Feltöltve
2021.01.15. 16:00
Képinfó
Alkotó a képen
(Hadnagy György)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.15. 16:00
Archív felvétel

"József Attila - A Dunánál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
429670
Forrás
Hadnagy György
Feltöltve
2021.01.15. 12:07
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.15. 12:07
Archív felvétel

"József Attila - A Dunánál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
429671
Forrás
Hadnagy György
Feltöltve
2021.01.15. 12:07
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.15. 12:07
Archív felvétel

"József Attila - A Dunánál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
429672
Forrás
Hadnagy György
Feltöltve
2021.01.15. 12:07
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/50 • 4.6mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.15. 12:07
Archív felvétel
Összesen 4 fotó

Műlap története

22.08.14. 16:32
A "József Attila - A Dunánál" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.01.15. 21:20
A közösség publikálta Tóth Kata "József Attila - A Dunánál" c. műlapját
21.01.15. 16:00
1 új fotót töltöttem a "József Attila - A Dunánál" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.