Városvédő Mária Magdolna

Zalaegerszeg, Széchenyi tér

Alternatív, helyi címek:Zalaegerszeg város XIX. századi címre

Zalaegerszeg
Széchenyi tér
A római katolikus plébániaház Széchenyi tér felé néző, nyugati homlokzatán.

Készítés1936

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2021.02.01. 09:33
Zalaegerszeg patinásabb épületei a belvárosban, elsősorban a Kossuth Lajos utcában és annak környékén állnak. Ezek nagy része műemléki védelem alatt áll, mint például az ispotály, a kvártélyház, a levéltár épülete, az Arany Bárány szálló, illetve a Mária Magdolna plébániatemplom plébániaháza. Az 1763-ban épült plébánia 1936-ban bővült, ekkor építették a második szintet, amely neobarokk homlokzati díszeket kapott. [1]
Az épület nyugati szárnyának homlokzati domborművén a templom és a város védőszentje, Mária Magdolna látható [2], bal kezében kereszttel, jobb kezét óvón a középkori várat szimbolizáló épület fölé emeli, lábainál koponya, a bűnbánat jelképeként.
A plébánia a Modern Városokok Program keretében a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont projekt részeként újulhatott meg, 2018. január 30-án adták át a restaurált, modernizált épületet. A homlokzati címerdísz és az azt keretező növénymotívum is hangsúlyossá vált a felújítás után. [3]
A homlokzati dombormű tulajdonképpen egy címerdísz. Zalaegerszeg város mai címere a XIX. századi egyszerűbb címer, illetve a korabeli pecsétnyomatok alapján került kialakításra:
"A hagyományos pajzs alakon Mária Magdolna látható, lábai alatt korbáccsal, babérkoszorús jobb kezét stilizált vár fölé nyújtja. A címerben szerencsésen ötvöződik a templom középkor óta hagyományos védőszentjének és a 16-17. századi végvárnak az emléke.
1247-ben már Mária Magdolna tiszteletére emelt kápolnája volt a településnek, és a 19. századi pecséteken félreérthetetlenül megjelenik a később is használt motívum: hosszú ruhás, kibontott hajú női alak. Jobb kezét védelmezően egy kis vár fölé tartja, vagy baljában vállára fektetve keresztet tart. Lábánál az egyes pecséteken korbács, másokon koponya látható." [4]
Források:
[1] https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11059
[2] Templomunk-Mária Magdolna plébánia - http://www.mariamagdolna.hu/plebaniank/templomunk
[3] Megújult a zalaegerszegi Mária Magdolna plébánia műemlék épülete - https://www.magyarkurir.hu/hirek/megujul-zalaegerszegi-maria-magdolna-plebania-muemlek-epulete
[4] ZMJV hivatalos címere - https://zalaegerszeg.hu/varos_cimere

Tóth Kata műlapja

Tagi gyűjteményben
Zalaegerszegi homlokzatok

Cím alapján hasonló

"Városvédő Mária Magdolna" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431091
Feltöltve
2021.01.30. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ45/10 • 1/320 • 8.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.30. 20:44

"Városvédő Mária Magdolna" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431088
Feltöltve
2021.01.30. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/125 • 23mm • ISO100

431086
Feltöltve
2021.01.30. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/200 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.01.30. 20:44

"Városvédő Mária Magdolna" c. alkotás fotói

Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
431087

431089
Feltöltve
2021.01.30. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/160 • 19.3mm • ISO100

431090

431092

Összesen 7 fotó

Műlap története

21.02.01. 09:33
A közösség publikálta Tóth Kata "Városvédő Mária Magdolna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.