Tűzzománc térelemek

Pécs, Légszeszgyár utca 36.

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:DÉDÁSZ cégér

Pécs
Légszeszgyár utca 36.
Légszeszgyár utca végén lévő 1. számú trafóállomás területén az épület előtt állt az alkotás.

Felállítás1969

Lantos Ferenc (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Ády
2021.12.01. 11:03
Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat (DÉDÁSZ) számítógépközpontja Erdélyi Zoltán Ybl díjas építész tervei alapján épült az 1. számú trafóállomás területén 1969-ben. A könnyűszerkezetes épület díszítésére egy újításnak számított alkotást kapott, ami Lantos Ferenc Kossuth-díjas festő, grafikus nevéhez fűződik.

Nem ez volt az egyetlen alkotás még a területen. A másik díszítés az épület előtt kapott helyet, amin a vállalat nevének (DÉDÁSZ) betűi a sarkukra állított kockán voltak, ami ugyan úgy tűzzománclapokból készült. A kompozíció cégérnek is felfogható. A színes pozitív-negatív absztrakt geometrikus, modern formákat Lantos Ferenc tervei alapján a ZIM Bonyhádi Zománcgyár készítette. Az alkotó legtöbbször segédkezett az elkészítésben is.
Ez az első ilyen díszítő-burkolat annyira érdekes és újító volt, hogy csodájára jártak a helyiek.

A rendszerváltás után, sajnos a pontos dátumot nem sikerült kiderítenem, az alkotásokat lebontották. (Az épület áll még.)
Források:
[1] Keserü Katalin: Lantos
(Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, Pécs, 2010)
http://artnews.hu/2017/06/09/ismeros-epuletek-elfeledett-es-megsemmisitett-alkotasok-kulonutak-kiscelli-muzeumban/
További linkek
Lantos Ferenc festőművész honlapja: http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/
életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lantos_Ferenc

Ády műlapja


Kapcsolódó
Tűzzománc fríz

Cím alapján hasonló

"Tűzzománc térelemek" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
470119
Forrás
Pécsiterv 1971. (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Feltöltve
2021.11.29. 12:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.11.29. 12:04
Archív felvétel

"Tűzzománc térelemek" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
470120
Forrás
http://meonline.hu/archivum/lantos-ferenc-es-az-epiteszet/
Feltöltve
2021.11.29. 12:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.11.29. 12:05
Archív felvétel

"Tűzzománc térelemek" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
470121
Forrás
Pécsi Tervező Vállalat 1950-1975 (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Feltöltve
2021.11.29. 12:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.11.29. 12:07
Archív felvétel

"Tűzzománc térelemek" c. alkotás fotói

Fotó: Dr. Szász János,
Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
341673
Forrás
http://artnews.hu/2017/06/09/ismeros-epuletek-elfeledett-es-megsemmisitett-alkotasok-kulonutak-kiscelli-muzeumban/
Fotózva
2017. május
Évszám
2017
Feltöltve
2019.02.04. 15:24
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ14/10 • 1/13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:24
2017. május
Fotó: Dr. Szász János,

"Tűzzománc térelemek" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
430742
Forrás
Ifj. Gyergyádesz László: Félbeszakadt prófécia (Kecskemét 2006)
Feltöltve
2021.01.25. 13:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.25. 13:29
Archív felvétel

"Tűzzománc térelemek" c. alkotás fotói

Alkotó
Lantos Ferenc (festőművész)Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
345864
Forrás
https://www.youtube.com/watch?v=FEMWsMwwBVY
Feltöltve
2019.03.12. 13:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.12. 13:04
Archív felvétel
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.12.01. 11:03
Ády publikálta "Tűzzománc térelemek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.