Első világháborús emlékmű

Hajdúszoboszló, Kálvin tér 9.sz.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Hajdúszoboszló
Kálvin tér 9.sz.
A Református templom kertjében találjuk.

Felállítás1927. október 23.

Gyurkóné Edit
2009.04.08. 09:52
A pénzt az emlékműre közadakozásból gyűjtötték. 1927-ben avatták fel, Horthy Miklós jelenlétében. A körülbelül egy méter magas, fektetett kőtömbön félig ülő helyzetben fekszik egy katona. Az alapzaton, jobb kezével a földön fekvő puskáját markolja, bal kezével pedig mellkasához kap. Inge kigombolva, hátrahajló, szenvedést tükröző arca a közelgő véget vetíti előre. A talpazat mögül félkörívben alacsony kőfal található az elesettek neveivel.
2013. júliusában szépen felújították a szobrot.
TundeK62
2009.04.08. 12:11
Az emlékművet a Debreceni Műkőgyár kivitelezte. 1054 áldozat neve olvasható rajta körben, ábécérendben. Van három II. világháborús áldozatnév is.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
144299
Feltöltve
2013.08.01. 18:11
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 13.08.01. 18:11

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
144297
Feltöltve
2013.08.01. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ80/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 13.08.01. 18:10

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
144298
Feltöltve
2013.08.01. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 13.08.01. 18:10

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
16104
Feltöltve
2009.04.08. 08:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.04.08. 08:19

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
16150
Feltöltve
2009.04.08. 12:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.08. 12:00

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
16151
Feltöltve
2009.04.08. 12:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.08. 12:04

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
42270
Feltöltve
2010.02.02. 22:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.02. 22:12

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
42272
Feltöltve
2010.02.02. 22:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.02. 22:14

42273

42274
Feltöltve
2010.02.02. 22:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.02. 22:15

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
42276
Feltöltve
2010.02.02. 22:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.02. 22:16

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
42277
Feltöltve
2010.02.02. 22:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.02. 22:17

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
193719
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.01.25. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 11:20
2013. augusztus

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
193720
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.01.25. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 11:20
2013. augusztus

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
193721
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.01.25. 11:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 11:21
2013. augusztus

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
200243
Feltöltve
2015.03.29. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.29. 00:16

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
200245
Feltöltve
2015.03.29. 00:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.29. 00:17

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
200246
Feltöltve
2015.03.29. 00:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.29. 00:17

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
367546
Feltöltve
2019.08.01. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 13.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.01. 22:34

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
367547
Feltöltve
2019.08.01. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 13.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.01. 22:34

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
367548
Feltöltve
2019.08.01. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ63/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.01. 22:34

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
410979
Feltöltve
2020.07.27. 12:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 12:03

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
410980
Feltöltve
2020.07.27. 12:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 12:03

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
453482
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2021.08.04. 16:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 16:09
2014. augusztus

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
453483
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2021.08.04. 16:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 16:09
2014. augusztus

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
465517
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.11.02. 09:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/220 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 09:31
2012. október

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
490293
Feltöltve
2022.06.21. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.21. 14:16

490294
Feltöltve
2022.06.21. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.21. 14:16

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
490295
Feltöltve
2022.06.21. 14:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.21. 14:17

490296

533897
Feltöltve
2023.07.25. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:17

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533898
Feltöltve
2023.07.25. 11:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:20

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
533899
Feltöltve
2023.07.25. 11:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:21

Archív fotók

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
54498
Feltöltve
2010.05.24. 11:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.24. 11:48
Archív felvétel

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Egy kép az avatásról. 1927. október 23.
Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
56954
Évszám
1927
Feltöltve
2010.06.11. 12:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.06.11. 12:26
1927, Archív felvétel
Egy kép az avatásról. 1927. október 23.

Adalék vagy máshol

"Első világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Ez egy koraesti órában készített felvétel 2009.07.06-án. Ezen szemből látszik az egész emlékmű.
Alkotók
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
22537
Évszám
2009
Feltöltve
2009.07.21. 10:29
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Armando Bertolucci 09.07.21. 10:29
2009
Ez egy koraesti órában...Teljes szövegEz egy koraesti órában készített felvétel 2009.07.06-án. Ezen szemből látszik az egész emlékmű.Kevesebb szöveg
Összesen 36 fotó

Műlap története

23.07.25. 11:21
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
23.07.25. 11:20
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
23.07.25. 11:17
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
22.06.21. 14:17
2 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
22.06.21. 14:16
2 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
21.11.02. 09:31
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
21.08.04. 16:09
2 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
20.07.27. 12:03
2 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
19.08.01. 22:34
3 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
15.04.06. 13:12
Az "Első világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.29. 00:17
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
15.03.29. 00:17
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
15.03.29. 00:16
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
15.01.25. 11:21
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
15.01.25. 11:20

15.01.11. 10:05
Az "Első világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.11. 12:02
Az "Első világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.09. 04:28
Az "Első világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.18. 17:34
Az "Első világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.12.29. 00:39
Az "Első világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.27. 20:06
Az "Első világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.11. 12:26
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
10.05.24. 11:48
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
09.07.21. 10:29
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
09.04.08. 12:04
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
09.04.08. 12:00
1 új fotót töltöttem az "Első világháborús emlékmű" műlaphoz
09.04.08. 09:52
Gyurkóné Edit publikálta "Első világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.