Domokos József-emléktábla

Békéscsaba, Nagy Imre tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Békéscsaba
Nagy Imre tér
Az egykori Phaedra mozi déli falán volt.

Elbontás1991
Avatás1986. október 4.


Benkő Gabriella Emese
2020.12.28. 06:52
Domokos József (Békéscsaba 1890 - Budapest 1978.) jogász, író, politikus, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. [1]

1986-ban domborműves emléktáblát avattak az akkor korszak városvezetői, a helyi születésű Domokos tiszteletére, melyet az egykori Szabadság (Phaedra) mozi déli falára helyeztek el, Udvardy Anikó szobrászművész készítette.

Az emléktábla téglalap alakú, három részre osztott, középen a jogász profil arcképe látható, bal kezével állát támasztja. Jobb oldalon, az érának megfelelő emlékező és méltató szöveg olvasható, bal oldalon a publikált könyveinek domborítása, látható. Valószínűsíthető, hogy a rendszerváltáskor vagy azt követően leszerelték a falról. Későbbiekben a teret Nagy Imréről nevezték el. A dombormű sorsa ismeretlen, az önkormányzatnál és a múzeumban is próbáltam adatot találni hollétéről, sikertelenül. Csak újságcikkhez csatolt fotót találtam kutatásaim során.

"Ünnepélyes tér- és emléktábla avató ünnepséget tartottak szombaton Békéscsabán. Az Irányi és a Csaba utca közötti tér azóta a város szülötte, dr. Domokos József nevét viseli. Az ünnepségen, melyen a névadó özvegye is részt vett. dr. Juhász László tanácstag, a városi tanács végrehajtó bizottságának tagja mondott beszédet. Ezt követően a Szabadság mozi falán elhelyezett emléktáblát, melyet Udvardi Anikó készített, koszorúzták meg dr. Domokos József özvegye és dr. Juhász László, Tóth Jolán, a városi pártbizottság titkára és Sasala János tanácselnök, valamint a második kerület tömegszervezeteinek képviselői." [2] A szobrász nevét helytelenül írták a cikkben.

"1991-ben a békéscsabai közgyűlés több utca és tér nevét megváltoztatta. Köztük a dr. Domokos József térét is, amelyik egyébként az MDF-székháznak is otthont ad. Az immár Nagy Imre tér kellemes találka- és beszélgetőhely. [3]
Források:
[1] Domokos: https://hu.wikipedia.org/wiki/Domokos_J%C3%B3zsef
[2] Avatás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1986_10/?pg=42&layout=s
[3] A tér névváltozása: http://beszelo.c3.hu/cikkek/elfelejtett-lobogo
További linkek
Alkotó: https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/1693/udvardy-aniko
Névváltozás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1991_12/?pg=36&layout=s



Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Domokos József-emléktábla" c. alkotás fotói

Fotó: Kovács Erzsébet
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
427832
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1990_03/?pg=178&layout=s&fbclid=IwAR0xwTi5erklnZ-eLa0PlYLxnqJC5VY8QqWYf8uGV0OZP88mDAWovjRG9v0
Évszám
1990
Feltöltve
2020.12.27. 21:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 21:34
1990, Archív felvétel
Fotó: Kovács Erzsébet

"Domokos József-emléktábla" c. alkotás fotói

Fotó: Kovács Erzsébet
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
427833
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1986_10/?pg=42&layout=s
Évszám
1986
Feltöltve
2020.12.27. 21:36
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 21:36
1986, Archív felvétel
Fotó: Kovács Erzsébet

Adalék vagy máshol

"Domokos József-emléktábla" c. alkotás fotói

Fotó: Kovács Erzsébet
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
427831
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1990_03/?pg=178&layout=s&fbclid=IwAR0xwTi5erklnZ-eLa0PlYLxnqJC5VY8QqWYf8uGV0OZP88mDAWovjRG9v0
Évszám
1990
Feltöltve
2020.12.27. 21:34
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.12.27. 21:34
1990, Archív felvétel
Fotó: Kovács Erzsébet
Összesen 3 fotó

Műlap története

20.12.28. 06:52
Benkő Gabriella Emese publikálta "Domokos József-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.