Bocskai István lovasszobra

Hajdúszoboszló, Hősök tere
További képek a Fotólistában

Hajdúszoboszló
Hősök tere
A városka főterén, a Nelson cukrászda előtt áll.

Felállítás1972. augusztus 19.

TundeK62
2009.04.02. 21:29
Hajdúszoboszló egy közel 24 ezres lakosságú, egykori hajdúváros. A 7 város közül ez a legnagyobb, legfejlettebb, legszebb. A mi szempontunkból pedig a legérdekesebb, mert a város mindig sokat áldozott a köztéri szobrokra, és így valóságos kis szoborparadicsom is.
1925-ben, egy próbafúrás alkalmával olaj helyett termálvíz tört fel, mely 71 celsius fokú. Azóta folyamatos a város fejlődése.
Hirtelenjében a térképen 13 nagy szállodát számoltam meg, de ez a szám gazdasági válság ide, gazdasági válság oda, nap mint nap változik, mert a meglévő nagy szállodák mellé folyamatosan épülnek az újak is.
A város tehát a turizmusból él, a Gyógyfürdő és Strand jóvoltából.
Mivel Debrecentől egy jó negyedóra távolságra van, ezért sok debreceninek is van kint háza, ill. rendszeres fürdőlátogató.

A lovasszobor egy kb. két méter magas mészkő-talapzaton áll. Nincs magaslaton, közvetlenül körbejárható.
Bocskai István, aki a városba 1606-ban betelepítette a hajdúkat, büszkén ül a lován. Körülbelül életnagyságú az alkotás.

A város közvilágítása teljesen egyedi a sűrű fehér gömb alakú világítótestekkel. A szobor környezetében viszont kifejezetten zavaróan hatnak a lámpák, legalábbis nappal.

2017. május: A Szókimondóban, 2002-ben megjelent egy sorozat Hajdúszoboszló szobrairól. Itt olvasható a cikk: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=330153
Ebben az írásban leírják, hogy pontosan mikor avatták fel, leplezték le a szobrot, és ez a dátum 1972. augusztus 19.
Bármit is ír a többi forrás...
Források:
Hajdú-bihari Napló, 1972. augusztus 20.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n

Blogbejegyzések a műlapról
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész 
mé blogja @ 2020.10.26. 19:41
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész  (Tapolca, Zala vármegye, 1925. november 5. – Budapest, 2008. október 5.)  Marton László Munkácsy Mihály-díjas, Magyarország Érdemes- és Kíváló Művésze, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas alkotó.

TundeK62 műlapja

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15786
Feltöltve
2009.04.01. 14:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.01. 14:40

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15787
Feltöltve
2009.04.01. 14:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.01. 14:41

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15788
Feltöltve
2009.04.01. 14:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.01. 14:42

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15790
Feltöltve
2009.04.01. 14:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.01. 14:44

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
15792
Feltöltve
2009.04.01. 14:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.01. 14:46

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
106868
Feltöltve
2012.03.19. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.19. 13:40

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
106870
Feltöltve
2012.03.19. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1 • ISO125

Sajnos a szobor nincs kivilágítva. Nemcsak ez nincs; egyik sem a városban.
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
106871
Feltöltve
2012.03.19. 13:41
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.19. 13:41
Sajnos a szobor nincs kivilágítva. Nemcsak ez nincs; egyik sem a városban.

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
106869
Feltöltve
2012.03.19. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.19. 13:40

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
367539
Feltöltve
2019.08.01. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 16.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.01. 22:09

367540

185377
Feltöltve
2014.10.30. 23:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 23:26

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
185378
Feltöltve
2014.10.30. 23:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 23:26

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
185379
Feltöltve
2014.10.30. 23:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 23:27

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
410959
Feltöltve
2020.07.27. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 11:38

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
410960
Feltöltve
2020.07.27. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.27. 11:38

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
21668
Feltöltve
2009.07.05. 17:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.05. 17:49

29825
Feltöltve
2009.09.27. 09:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.09.27. 09:34

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
37087
Feltöltve
2009.12.01. 20:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 09.12.01. 20:29

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
37086
Feltöltve
2009.12.01. 20:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 09.12.01. 20:26

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
21667
Feltöltve
2009.07.05. 17:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.05. 17:49

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
185380
Feltöltve
2014.10.30. 23:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 23:27

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
185381
Feltöltve
2014.10.30. 23:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 23:28

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
419278
Feltöltve
2020.10.08. 14:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.08. 14:44

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
465519
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2021.11.02. 09:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/280 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 09:33
2012. október

Archív fotók

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Képeslap 1982.
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
104691
Évszám
1982
Feltöltve
2012.02.15. 16:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.15. 16:04
1982, Archív felvétel
Képeslap 1982.

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Képeslap 1986
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
62956
Évszám
1986
Feltöltve
2010.08.09. 12:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.09. 12:48
1986, Archív felvétel
Képeslap 1986

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Orig: Balázs Lajos (~1975)
Kép - 53335
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
159683
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1975
Feltöltve
2014.03.12. 21:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.03.12. 21:01
1975, Archív felvétel
Orig: Balázs Lajos (~1975)
Kép - 53335

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Fotó: Heitler László
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
170456
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. november-december
Évszám
1987
Feltöltve
2014.06.30. 14:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.30. 14:00
1987, Archív felvétel
Fotó: Heitler László

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Orig: UVATERV
Képszám: 99336
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
238541
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.04.25. 21:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.25. 21:33
Archív felvétel
Orig: UVATERV
Képszám: 99336

"Bocskai István lovasszobra" c. alkotás fotói

Az avatásról szóló képes hírben nem volt fotó, magáról az avatásról, csak a szoborról.
Alkotó
Település
Hajdúszoboszló
Feltöltő
Azonosító
279775
Forrás
HBNapló 1972. 08. 20.
Évszám
1972
Feltöltve
2017.05.30. 23:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.05.30. 23:08
1972, Archív felvétel
Az avatásról szóló képes hírben nem volt fotó, magáról az avatásról, csak a szoborról.
Összesen 31 fotó

Műlap története

21.11.02. 09:33
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
21.02.13. 12:44
A "Bocskai István lovasszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.08. 14:44
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
20.07.27. 11:38
2 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
19.08.01. 22:09
2 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
16.04.25. 21:33
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
14.10.30. 23:28
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
14.10.30. 23:27

14.10.30. 23:26

14.06.30. 14:00
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
14.03.12. 21:01
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
13.07.27. 20:00
A "Bocskai István lovasszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.15. 16:04
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
10.08.09. 12:48
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
09.12.01. 20:29
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
09.12.01. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
09.09.27. 09:34
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István lovasszobra" műlaphoz
09.07.05. 17:49

09.04.02. 21:29
TundeK62 publikálta "Bocskai István lovasszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.