Kovács-Antal kereszt

Pölöskefő, Ady Endre utca 18.
További képek a Fotólistában

Pölöskefő
Ady Endre utca 18.
A Pálffy-kúria előtti kereszteződésben.

Felállítás1941

Kutasy Gusztáv (kőfaragó)

Tóth Kata
2020.12.24. 13:28
Pölöskefőn az egykori Pálffy-kúria ellőtt - amely ma Faluház - áll egy több szempontból is érdekes kereszt. A hagyományos korpuszos feszület lábánál három mellékalak kapott helyet. Feltűnő és szokatlan, hogy a kereszt tövében nem a Fájdalmas Anya látható, hanem Szent Anna, Mária pedig mellette áll balról. Ennek oka az lehet, hogy a kereszt állíttatója a néhai Kovács József és felesége, Antal Anna - így tehát az alapító névszentje került a központi helyre.
A harmadik mellékalak is meglepő lehet első látásra. Attribútumai (csatabárd, kard, nagy méretű pajzs) és a korona alapján Szent Lászlóként azonosítható a szobor. Szent László alakja már a középkortól megjelenik a templomokban, szakrális emlékeken. A bibliai szentek szobrai mellett nagy tiszteletnek örvendett: "Szent László alakjában a korabeli nomád férfieszmény és az európai lovag- és uralkodóideál ötvöződött eggyé. A haza bajnoka ő, az athleta patriae, ahogyan a 13. századi zsolozsmájának részét alkotó De Sancto Ladislao Regis címû himnusza is nevezi. „Szûz Mária választott vitéze”, „keresztény lovagoknak oszlopa” – miként a régi írások emlegetik." [1] A szent király általános tiszetelete mellett ebben az esetben egy személyes vonás jelenik még meg.
A településen élő nemes Pálffy család feje, Pálffy László, Polgári Hadi Érdemkereszttel kitüntetett [2], nyugalmazott főszolgabíró volt, aki nyelvészeti kutatással, gyűjtéssel is foglalkozott. [3] Az ő otthona volt a kúria is, amely előtt a kereszt áll [4], így Szent László szobra Pálffy László iránti tiszteletből kaphatott helyet az alkotáson.
A kereszt talapzatán a feliratok mellett még az eucharisztia jelképei jelennek meg: búzakalász, szőlővessző szőlőfürttel és kehely. Az alkotó a keszthelyi kőfaragó mester, Kutasy Gusztáv.
Források:
[1] Magyar Zoltán: Szent László a magyar művelődéstörténetben, in: KK, 2016/8., p.31. - http://real.mtak.hu/48833/1/Magyar_Zoltan_u.pdf
[2] A Polgári Hadi Érdemkereszt leírása, kitüntetettjei - https://www.wikiwand.com/hu/Polg%C3%A1ri_Hadi_%C3%89rdemkereszt
[3] Pálffy László, mint a Dunántúli Szemle publikálója, Dunántúli Szemle, 1943., 7-8. szám, p. 338. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MTA_DunantuliVasiSzemle_1943/?query=%22p%C3%A1lffy%20l%C3%A1szl%C3%B3%22%20p%C3%B6l%C3%B6skef%C5%91&pg=359&layout=s
[4] Pölöskefő története, nevezetességei - https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%B6l%C3%B6skef%C5%91

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Kovács-Antal kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasy Gusztáv (kőfaragó)
Település
Pölöskefő
Feltöltő
Azonosító
427325
Feltöltve
2020.12.21. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/100 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.12.21. 16:55

"Kovács-Antal kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasy Gusztáv (kőfaragó)
Település
Pölöskefő
Feltöltő
Azonosító
427333
Feltöltve
2020.12.21. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/80 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 20.12.21. 16:55

"Kovács-Antal kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Kutasy Gusztáv (kőfaragó)
Település
Pölöskefő
Feltöltő
Azonosító
427332
Feltöltve
2020.12.21. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO100

427328

427331

427330

427329

427326
Feltöltve
2020.12.21. 16:55
Képinfó
Szignó a képen

427327

Összesen 9 fotó

Műlap története

20.12.24. 13:28
A közösség publikálta Tóth Kata "Kovács-Antal kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.