Szűz Mária megkoronázása

Sopron, Templom utca 4.

Angol cím:Coronation of Virgin Mary

Felállítás1752

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.12.23. 09:08
Civitas Fidelissima – Sopron.
Két középkori alapokra épült palotája is volt Sopronban a herceg Esterházy-családnak.
1921-ben ebben az épületben szállásolták el az antant hatalmak képviselőit, ahol aztán megállapították a trianoni békediktátum módosítását, a népszavazás eredményét, miszerint Sopron Magyarország része maradt.[1]

A leghűségesebb város óvárosi részén, a Templom utcában álló Esterházy-paloták homlokzatát megkapóan szép alkotások díszítik.
Fonatos díszítésű, félköríves fülkében Szűz Mária megkoronázását látjuk.
„A korona, mint a mennyei dicsőség és a földi szenvedések jutalma kezdettől fogva Mária attribútuma.”[2]
A jelenet azt mutatja, amint angyalok koronázzák meg a mennybe felvett Szűz Máriát.
Karján a gyermek Jézust tartja.

Az Ég királynője tiszteletére több imát, illetve Őt kérő közbenjáró könyörgést is írt Esterházy Pál herceg:
„Emlékezzél meg, / Istennek dicsőséges Anyja, / magyarok Nagyasszonya, / szentséges Szűz Mária! - / emlékezzél meg örökségedről, / amelyet hű szolgád, / első királyunk és apostolunk, / Szent István, neked felajánlott és / végrendeletében reád hagyott!...”[3]

A ház falán lévő emléktáblán olvasható, hogy 1760-1790 között többször is időzött a palotában Joseph Haydn. Ő csodálatos darabjával, a Mária-antifóna költőien szép szövegének felhasználásával írt Salve Regina című művével (HobXIIIb:2) köszöntötte az Istenszülőt.
Források:
[1] Esterházy palota: https://hu.wikipedia.org/wiki/Esterh%C3%A1zy-palot%C3%A1k_(Sopron)
[2] Szűz Mária megkoronázása: http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20megkoron%C3%A1z%C3%A1sa.html
[3] Esterházy Pál imája:
https://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_151.html
[4] Istenszülő: http://lexikon.katolikus.hu/I/Istensz%C3%BCl%C5%91.html
-Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953.

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
Esterházy-címer
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
426179
Feltöltve
2020.12.04. 08:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:12

426182
Feltöltve
2020.12.04. 08:14

Bertha János 20.12.04. 08:14

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
426181
Feltöltve
2020.12.04. 08:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:13

426175
Feltöltve
2020.12.04. 08:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/160 • 90mm • ISO100

Bertha János 20.12.04. 08:10

426177
Feltöltve
2020.12.04. 08:11

Bertha János 20.12.04. 08:11

426176

426180
Feltöltve
2020.12.04. 08:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:13

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
426178
Feltöltve
2020.12.04. 08:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:12

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
426174
Feltöltve
2020.12.04. 08:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:10

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
426183
Feltöltve
2020.12.04. 08:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:15

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
426173
Feltöltve
2020.12.04. 08:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:09

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
426172
Feltöltve
2020.12.04. 08:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.04. 08:08

"Szűz Mária megkoronázása" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
549458
Feltöltve
2023.12.27. 10:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.27. 10:29
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.12.27. 10:29
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária megkoronázása" műlaphoz
20.12.23. 09:08
Bertha János publikálta "Szűz Mária megkoronázása" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.