Szent György-harangláb

Inárcs, József utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Jelharang

Inárcs
József utca
A Szent György-emlékparkban.

Avatás2005
Avatás1999

Polyák Ferenc (fafaragó)
Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)

kalaposlány
2020.12.20. 09:40
Elindultam felkeresni az inárcsi haranglábat, melyet a leírásokban Jelharangnak is neveznek, és Polyák Ferenc fafaragó országos felhívására elsőként készült alkotás, az elpusztult középkori falvak emlékére. Inárcson, a jelkereszt állítás utáni évben, 1999-ben állították fel a Jelharangot. Ma már az inárcsi Szent György - templom emlékparkjában, egy történelmi emlékparkban található mindkettő, a régészeti feltárások alapján készült régi templomrom körvonala mellett. 2005-ben helyezték át ebbe a történelmi emlékparkba, melynek felavatásával együtt, ezen a helyen is felavatásra került. [1]

A díszesen faragott harangláb két oszlopán egy-egy püspöksüveges alak került kifaragásra, egyikük kezében egy kereszt és a pásztorbot, a másik egy kis templomot tart szorosan két karjával átölelve. Felettük egy-egy figura, talán egy szent király, a másikon Szent István ábrázolása. A harangláb háromszög alakú tetőzetben fejeződik be, melyen egy kereszt látható. A harangláb az emlékpark bejáratához közel, a jobb oldali kerítés mellett került elhelyezésre, szemben a középkori templomrommal, s nem messzire, a tőle jobbra levő Jelkereszttől.

A haranglábon láthatóak a harang felerősítésére szolgáló részek, de harang nincs rajta. Ez a látvány fogadott, de később, a forrásokban magyarázatot találtam erre, a következő bekezdés szerint. Az ott olvashatóak szerinti védett helyen történő harang-tárolás, a harangláb jelenlegi helyén is követett módszer. [2]

A harangláb eredeti elhelyezéséről szóló újságcikkben olvasható, hogy „A faragott kompozíció azt hivatott jelképezni, hogy a magyarság a megmaradását a kereszténységnek és a hitnek köszönheti. Másrészt a harangot tartó két oszlop közt a mai Inárcsra lehet rálátni, így találkozik a múlt a jelennel.” Ugyanebben az újságcikkben olvasható, hogy a harangot védett helyen őrzik és csak ünnepi események időtartamára helyezik fel a haranglábra. [2]

A harangláb egyik oszlopának hátoldalán bevésett "Polyák" szignó és "1999"-es évszám látható. Alatta a következő bevésett szöveg: " Szent György harangláb / elpusztult középkori falvakért szóljon a harang." A fafaragó, az alkotó, bevésett felirata alapján, Szent György-harangláb elnevezést szerepeltettem.

A Jelharanghoz a haranglábat és a bronzharang modelljét is Polyák Ferenc faragta fából.
A harangon az egykor itt volt templom védőszentje, a dárdájával a sárkányt ledöfő Szent György lovas domborművét faragta ki a fafaragó. A harangot Legutkó/Lehutkó Győző öntötte bronzba. [1] [3]

A haranglábat eredetileg, az egykor Szegedre vezető öreg országút, a mai Rákóczi út mentén, a település határában állították fel 1999. év Szent György napján, az egy évvel korábban ugyanott már felállított Jelkereszt mellé, az elpusztult első inárcsi templom emlékére. [1] [2]
Források:
[1] A harangláb felállítása 1999., a harang bronzöntője Lehutkó Győző: A középkori Szent György-templom emlékparkja: https://inarcs.asp.lgov.hu/sites/inarcs/files/imce/2017-12/setak2_2.pdf (14. oldal)
[2] Harangláb avatása Inárcs határában 1999-ben, a bronz harang tárolása védett helyen: Népszabadság – Pest Megyei Krónika melléklet 1999.04.26.: előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NepszabadsagPM_1999_04/?query=in%C3%A1rcs%2C%20szent%20istv%C3%A1n%20&pg=130&layout=s
[3] A harang öntője Legutkó Győző: Szabad Föld 1999.06.15.:előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabadFold_1999_1/?query=legutko%20gy%C5%91z%C5%91&pg=736&layout=s

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427122
Feltöltve
2020.12.20. 07:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:06

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427123
Feltöltve
2020.12.20. 07:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:09

427128
Feltöltve
2020.12.20. 07:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:12

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427126
Feltöltve
2020.12.20. 07:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:10

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427124
Feltöltve
2020.12.20. 07:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:09

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427127
Feltöltve
2020.12.20. 07:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:11

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427130
Feltöltve
2020.12.20. 07:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:14

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427136
Feltöltve
2020.12.20. 07:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:21

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427132
Feltöltve
2020.12.20. 07:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:15

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Bevésés az egyik oszlop hátoldalán: "Polyák 1999 / Szent György harangláb / elpusztult középkori falvakért szóljon a harang."
Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427133
Feltöltve
2020.12.20. 07:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:16
Bevésés az egyik oszlop hátoldalán: "Polyák 1999 / Szent György harangláb / elpusztult...Teljes szövegBevésés az egyik oszlop hátoldalán: "Polyák 1999 / Szent György harangláb / elpusztult középkori falvakért szóljon a harang."Kevesebb szöveg

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427134
Feltöltve
2020.12.20. 07:16
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:16

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427135
Feltöltve
2020.12.20. 07:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 07:17

Adalék vagy máshol

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

Ez az egyetlen kép, ahol a harangláb harangja látható, mellette Polyák Ferenc, a harangláb alkotója, s a harang mintájának kivésője is fából. A...Teljes szövegEz az egyetlen kép, ahol a harangláb harangja látható, mellette Polyák Ferenc, a harangláb alkotója, s a harang mintájának kivésője is fából. A Szabad Föld 1999.06.15-i számában levő fénykép. Borzák Tibor felvétele.Kevesebb szöveg
Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427162
Forrás
előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabadFold_1999_1/?query=in%C3%A1rcs%2C%20harangl%C3%A1b&pg=734&layout=s
Évszám
1999
Feltöltve
2020.12.20. 08:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Polyák Ferenc)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 08:31
1999, Archív felvétel
Ez az egyetlen kép, ahol a...Teljes szövegEz az egyetlen kép, ahol a harangláb harangja látható, mellette Polyák Ferenc, a harangláb alkotója, s a harang mintájának kivésője is fából. A Szabad Föld 1999.06.15-i számában levő fénykép. Borzák Tibor felvétele.Kevesebb szöveg

"Szent György-harangláb" c. alkotás fotói

A Szent György-harangláb eredeti helye. A Szabad Föld 1999.06.15-i számában levő fénykép.
Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)Legutkó Győző (bronzöntő, közreműködő)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
427163
Forrás
előfizetéses: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabadFold_1999_1/?query=in%C3%A1rcs%2C%20harangl%C3%A1b&pg=734&layout=s
Évszám
1999
Feltöltve
2020.12.20. 08:31
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.12.20. 08:31
1999, Archív felvétel
A Szent György-harangláb...Teljes szövegA Szent György-harangláb eredeti helye. A Szabad Föld 1999.06.15-i számában levő fénykép.Kevesebb szöveg
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.12.20. 09:40
kalaposlány publikálta "Szent György-harangláb" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.