Kapuvár, Fő tér 23.

Kapuvár
Fő tér 23.
A Szent Anna templom kertjében.

Felállítás1898

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2020.11.11. 07:38
A kapuvári Szent Anna tiszteletére szentelt római katolikus templom előtt, és mellett három szobrot is találunk, melyeket misszió emlékére, tiszteletére állíttattak.

-Az egyik a korpusszal ábrázolt Szent Kereszt, talapzatán a Szűz Mária és a szeretett tanítvány Szent János apostol alakja látható. Talapzata feliratos. Sajnos alkotóját a végtelenül segítőkész Plébános úr segítségével sem sikerült tisztázni, - így ezt a Köztérkép mostani szabályai szerint nem tudom publikálni.

-A templom főbejáratának másik oldalán Szűz Mária szépen faragott alakja áll egy magas korinthoszi fejezetű oszlopon.
-A templom kertjében ugyancsak a Misszió emlékére nagyon szép Pietà található.

A szobor felirata:
„Mentsd meg lelkedet!
A szent missió emlékére 1898. deczember 8-18.
1913. február 5-18.”

A Megváltó teste Mária ölében fekszik a keresztről levett, emberségében halott, de istensége szerint élő Krisztussal.
Források:
-Pietà / http://lexikon.katolikus.hu/P/Piet%C3%A0.html

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421975
Feltöltve
2020.10.25. 20:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:34

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421974
Feltöltve
2020.10.25. 20:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:33

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421980
Feltöltve
2020.10.25. 20:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:37

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421983
Feltöltve
2020.10.25. 20:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:38

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421976
Feltöltve
2020.10.25. 20:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:35

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421977
Feltöltve
2020.10.25. 20:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:35

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421984
Feltöltve
2020.10.25. 20:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:39

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
470591
Feltöltve
2021.12.04. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 17:42

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421979
Feltöltve
2020.10.25. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:36

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421978
Feltöltve
2020.10.25. 20:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 175mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:36

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
470592
Feltöltve
2021.12.04. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 17:42

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421981
Feltöltve
2020.10.25. 20:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:37

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
470590
Feltöltve
2021.12.04. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 17:42

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
470594
Feltöltve
2021.12.04. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

470595
Feltöltve
2021.12.04. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 17:42

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
421982
Feltöltve
2020.10.25. 20:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/200 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.25. 20:38

"Pietà" c. alkotás fotói

Település
Kapuvár
Feltöltő
Azonosító
470593
Feltöltve
2021.12.04. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.12.04. 17:42
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.12.04. 17:42
6 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz
20.11.11. 07:38
Bertha János publikálta "Pietà" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.