Fót, Vörösmarty tér 2.

Fót
Vörösmarty tér 2.
A Károlyi István Gyermekközpont egyik épületében található.

Készítés1959

Schey Ferenc (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2020.11.08. 13:12
Óriási élményben volt részem az év elején, januárban. Művészettörténészek társaságában, a Károlyi István Gyermekközpont vezetőségének kíséretében végigjárhattam a gyermekváros épületeit és megcsodálhattam a javarészt 1959-ben készített és elhelyezett alkotások szinte mindegyikét.

"1957. októberében minisztertanácsi döntés Károlyi László gróf egykori fóti kastélyát, 63 holdas parkjával és egyéb épületeivel együtt, a felállítandó gyermekváros céljára jelölte ki." [1]

A területen óvodaépületek, diákotthonok, lakóházak épültek, továbbá egészségház, iskola, könyvtár, mozi és színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más biztosította a többségében családjukból önhibájukon kívüli okokból kikerült gyermekek részére a teljes körű ellátást, gondozást. A Fóti Gyermekváros 1993-ban vette fel a Károlyi István Gyermekközpont nevet. [2]

A park északnyugati részébe 10 óvodaépület készült 3 fajta típusterv variáció alapján. Ezen épületek foglalkoztató helyiségeinek hatalmas falfelületeire a kor neves művészei mesejeleneteket ábrázoló képzőművészeti alkotásokat készítettek. [1]

Az egyik épületbe Schey Ferenc festőművész készített egy falapokra olajfestékkel festett muráliát. Érdekes, mert a KMML-ben szereplő életrajzában ez az alkotás nincs felsorolva. Végül Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész - az általa kezelt Képző- és Iparművészeti Lektorátus iratanyagaiban történő kutatásai során - fejtette meg az alkotó kilétét. A Magyar Építőművészet egyik 1960-ban megjelent cikkben is említésre kerül az alkotó neve, miszerint farostlemezre készített ide falképet. [1]

"A falkép alsó sávjában mezőgazdasági munkákat (vetés, faültetés, gyümölcsszüret, szénagyűjtés) végző emberek és állatok, a középsőben kézművesek (szabó, fazekas, asztalos, kádár, kőműves, kovács) és középen a földgömböt tartó tanító láthatók. A felső zóna hátterét emeletes házak és járművek (mentőautó, autóbusz, villamos, repülőgép) töltik ki, az előtérben pék, sétáló pár, bevásárló asszony, postás, kéményseprő, rendőr figurái láthatók." [3]

A murália alapos szemügyre vételezése közben fedeztem fel, mintha középen a fentebb tanítóként említett személy nagyon hasonlítana az egyik egykori szovjet vezetőre, Leninre. De ezt mindenki döntse el saját maga, miután meglátja az egyik kezében földgömböt, másikban talán tervrajzokat tartó illetőt.

Az alkotás védett (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 327086). [3]
Források:
[1] Magyar Építőművészet 1960. (9. évfolyam, 1. szám)
[2] Károlyi István Gyermekközpont története: https://www.wp.kigyk.hu/az-intezmeny-tortenete/
[3] Védett alkotás nyilvántartása: http://mutargy.kormany.hu
További linkek
Schey Ferenc életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4044?kiemeles=schey%20ferenc

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423401
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423402
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO400

423403

423404

423405
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/40 • 34mm • ISO400

423406
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/15 • 42mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423420
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 12:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 12:01
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423407
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/30 • 40mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423408
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/40 • 40mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423409
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/50 • 26mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423410

423411

423412
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/15 • 75mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423413

423414

423419
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:59

Szapet 20.11.08. 11:59
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423415
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/50 • 40mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423416
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/50 • 24mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Schey Ferenc (festőművész)
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
423417

423418
Fotózva
2020. január
Feltöltve
2020.11.08. 11:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • 40mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.11.08. 11:52
2020. január
Összesen 20 fotó

Műlap története

20.11.08. 13:12
Szapet publikálta "Falikép" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.