Budapest, X. kerület, Albertirsai út 10.

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Budapesti Vadászati Világkiállítás alkotásai

Budapest
X. kerület, Albertirsai út 10.
A Hungexpo területén állt az alkotás.

Elbontás1971. szeptember 30.
Felállítás1971. augusztus 27.
Készítés1964

Percz János (ötvösművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Utód
Halak
Ády
2020.11.19. 12:44
A Vadászati Világkiállítás megrendezését Magyarország nyerte el 1971-ben. A nagyszabású rendezvény a BNV területén rendezték, amit stílusosan állat és madár szobrokkal díszítettek. Volt köztük olyan alkotás, amit eredetileg is ide szántak, másokat meg ideiglenesen az ország több településéről szállítottak ide a kiállítás idejére.

A most bemutatott alkotást 1964-ben állították fel először a Bécsi Nemzetközi Virágkiállításon a magyar pavilon díszítésére. [1]
A virágkiállítás után hét évvel, itt vadászati kiállításon a vízeséses medence mellett kapott újból helyet. A nagy hal testében forgó kis halacskát ábrázoló vörösréz kompozíciót Percz János ötvösművész készítette.

Az alkotást a kiállítás után Baján állították fel véglegesen 1973-ban. [2]
Források:
Földes László: Vadászati világkiállítás 1971 - emlékalbum
[1] Népszava, 1964. március 1. (92. évfolyam, 51. szám) 7. oldal Fizetős: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszava_1964_03/?pg=6&layout=s
[2] A Lektorátus dokumentumai Szőnyeg-Szegvári Esztertől (Magyar Nemzeti Galéria)
További linkek
Percz János ötvösművész: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3669?kiemeles=percz
Világkiállítás története: https://gyulajzrt.hu/vadaszati_vilagkiallitas_1971
A Vadászati Világkiállításról: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=20793

Ády műlapja


Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Halak" c. alkotás fotói

Alkotó
Percz János (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
421297
Forrás
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=20793
Feltöltve
2020.10.20. 14:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.10.20. 14:26
Archív felvétel

"Halak" c. alkotás fotói

"....Asztalán vasvázlat. Ha úgy tetszik, makettje egy óriás halnak, amelyet Bécsbe küld a tavaszi nemzetközi virágkiállításra, díszéül a magyar...Teljes szöveg"....Asztalán vasvázlat. Ha úgy tetszik, makettje egy óriás halnak, amelyet Bécsbe küld a tavaszi nemzetközi virágkiállításra, díszéül a magyar pavilonnak.
— Eddigi legnagyobb munkám. Súlya meghaladja az egy mázsát..."
Fotó: Gonda GyörgyKevesebb szöveg
Alkotó
Percz János (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424771
Forrás
Népszava, 1964. március 1. (92. évfolyam, 51. szám)
Feltöltve
2020.11.18. 15:00
Képinfó
Alkotó a képen
(Percz János)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.18. 15:00
Archív felvétel
"....Asztalán vasvázlat. Ha úgy tetszik, makettje egy óriás halnak, amelyet Bécsbe küld a...Teljes szöveg"....Asztalán vasvázlat. Ha úgy tetszik, makettje egy óriás halnak, amelyet Bécsbe küld a tavaszi nemzetközi virágkiállításra, díszéül a magyar pavilonnak.
— Eddigi legnagyobb munkám. Súlya meghaladja az egy mázsát..."
Fotó: Gonda GyörgyKevesebb szöveg
Összesen 2 fotó

Műlap története

20.11.19. 12:44
Ády publikálta "Halak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.